A korábbi évekhez képest idén kevesebben vették részt az október 23-i városi megemlékezésen. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. és a köztársaság kikiáltásának 18. évfordulója alkalmából a főtéren Szabó Attila, az MSZP helyi szervezetének elnöke, a művelődési házban Vezér Mihály polgármester köszöntötte az ünneplőket. Valkusz Pál átvette a Pro Urbe Százhalombatta kitüntetést.
A városi események sora valamivel reggel nyolc után kezdődött az ’56-os forradalom emlékművénél, főtéri Kopjafánál, ahol a Jobbik Magyarországért Mozgalom Százhalombattai Helyi Szervezete tartott rövid megemlékezést. Az önkormányzati ünnepség reggel tízkor kezdődött ugyanott, meglehetősen barátságtalan, hideg időben.
A közmegegyezés szerint minden évben más helyi párt képviselője mondhat beszédet a Kopjafánál. Idén a szocialistákra került a sor. Szabó Attila sűrűn szitáló esőben mondta végig ünnepi köszöntőjét. Egyebek mellett Camus-t idézte, aki szerint az egykori magyar forradalmárok „Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak” a világra. A szónok hangsúlyozta:”1956-on nem vitatkozni kell, nem kell újra értelmezni, nem kell széttépni annak eszméit. Valamennyiünk kötelessége, hogy az értelmetlen viták, a felesleges politikai torzsalkodások, a szócséplés helyett a tettek mezejére lépjünk, és építsük végre fel azt a hazát, amelyet 1956 hősei álmodtak.”
A köszöntő után az ünneplők koszorúkkal és virágokkal borították a Kopjafát, majd egy részük átsétált a művelődési házba, ahol ezúttal csak a színházterem ötödét sikerült megtölteniük. Vezér Mihály polgármester méltatta a forradalmi örökséget, amely kapcsán szintén azt hangsúlyozta, hogy ’56-ot senkinek sem szabad a maga javára „aktualizálni”, az akkori eseményekből sem elvenni, sem hozzájuk tenni nem kell. Kiemelte, hogy a mai „szellemi polgárháború szabdalta” Magyarországon már rég nem politika és ideológia mentén látszanak a törésvonalak. Nem a jobb vagy a baloldal felülkerekedése a tét, hanem az, hogy a globalizálódó világban meg tudjuk-e őrizni gazdasági értékeinket, szembe tudunk-e szállni a szuverenitást osztó hatalmakkal, ellent tudunk-e állni erőforrásaink elszívásának, ökológiai környezetünk tönkretételének. Ha nem leszünk képesek egységes nemzetstratégiával válaszolni ezekre a kihívásokra, évszázadokra a peremtársadalmak vidékére degradálhatjuk magunkat.
A polgármester átadta a képviselő-testület legmagasabb rendű kitüntetését Valkusz Pálnak, aki 2003-ban kapott megbízást a MOL Rt. Finomítás szervezetének igazgatására, valamint a három magyarországi üzem és a pozsonyi Slovnaft munkájának összehangolására. Irányításának négy éve alatt több mint kétszázmilliós fejlesztés valósult meg a százhalombattai üzem területén, amelyeknek mintegy a fele a környezetszennyezés csökkentését, a város és a nagyvállalat biztonságos együttélést szolgálta. Kezdeményezésére jött létre Európa egyik legkorszerűbb, legjobban felszerelt üzemi tűzoltósága, amely jelentős szerepet játszik a város tűz- és katasztrófavédelmében, valamint sürgősségi ellátásában is. Valkusz Pál jelentős szerepet játszott a város területén kiépített levegőszennyezést mérő monitoring rendszer megvalósulásában. 2000-ben evezőstársaival közösen alapította meg a Dunafüredi Vízisport Klubot, ahol közel száz fiatalnak, illetve szeniorversenyzőnek teremtett lehetőséget a városban nagy hagyományokkal bíró sportág folytatására. Közvetlen, segítő kapcsolatok fűzik a városi intézményekhez és civil szervezetekhez, amelyek közül nem egyben aktív részvételt is vállal.
A negyvennyolc éves igazgató, aki nemrég vált meg a MOL-tól, huszonnégy éve él Százhalombattán. Nemcsak a munkája, hanem a családja és a hobbija is ide köti – mondta az ünnepség utáni fogadáson. Szereti a várost, mert itt mindenki mindenkit ismer, „az emberek egymásra néznek, és köszönnek”. Az önkormányzat elismerése nagyon boldoggá tette.
Az ünnepség befejező részében az Arany János iskola diákjai adtak igen színvonalas, átgondolt műsort a forradalomról és az azt követő változásokról, majd fogadás és kötetlen beszélgetés zárta a városi megemlékezést.











