Kicsiket, nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt mozgásra, egészségesebb életre ösztönözne a százhalombattai önkormányzat új tömegsport-programja, a „Fut a Batta”. A hétfordulós futásakcióba hét hónapon keresztül bármikor be lehet kapcsolódni, a legkitartóbbak díjazásban részesülnek.
A versenyt november 14-én, december 12-én, január 16-án, február 13-án, március 19-én, április 16-án és május 21-én, a „Kihívás napján” rendezi meg az önkormányzat. Nevezni minden fordulóra a Szent István téren lehet egy órával a rajt előtt. Délelőtt 9-től az óvodások és a nyugdíjasok, 13 órától pedig az általános és középiskolások, valamint a felnőttek jelentkezését várják, a start ennek megfelelően 10, illetve 14 órakor lesz. Az egyes fordulók teljesítését mindenki a saját FUTABATTA kártyájával igazolhatja. Az azonosító kártyát az első nevezéskor kapják a résztvevők, kitöltve kell leadniuk a rajtnál, és lepecsételve kapják vissza a célban.
Minden forduló közös zenés bemelegítéssel kezdődik. Az ovisok és a nyugdíjasok a Liszt Ferenc sétányon indulnak felfelé, megkerülik az egykori „kék ABC”-t, átfutnak a Kodály Zoltán sétányra, és a posta előtt elhaladva térnek vissza a főtérre. Kocogva vagy sétálva is meg lehet tenni a távot.
Délután indul az általános és középiskolások, valamint a felnőttek próbája. Ők eggyel nagyobb kört tesznek. A CBA előtt kanyarodnak ki a Damjanich útra, majd ráfordulnak az Erkel körútra, amin végighaladnak, és a körforgalomban térnek vissza a CBA felé, onnan pedig a főtérre.
A versenyzők minden forduló teljesítése után pecsétet kapnak a FUTABATTA kártyájukba, emellett müzliszelettel, üdítővel, gyümölccsel is kedveskednek nekik a szervezők.
Aki négy fordulót teljesít, Fut a Batta pólót kap ajándékba, akik pedig mind a hétszer részt vesznek a közös mozgásban, ötalkalmas strandbelépővel és oklevéllel gazdagodnak, emellett részt vesznek egy sorsoláson, aminek a nyereménye egy százezer forintos vásárlási utalvány.
Értékes sportszerekkel díjazzák a létszámarányosan legtöbb versenyzőt indító intézményt, illetve szervezetet, és minden fordulóban ingyenes egészségügyi méréseket és tanácsadást biztosítanak a szervezők. A díjakat Vezér Mihály polgármester adja át.

