Zöld utat kapott az óvárosi új óvodaépület Kifizetik a Volánbusz veszteségét, de felülvizsgálják a rendkívül költséges helyi buszjáratokat. Céltartalékba helyezték az óvárosi óvodaépület beruházására szánt költséget. Döntöttek a jövő évi köz-műdíjakról, és elálltak a Csónakházra vonatkozó vételi szándéktól. Ezek voltak a százhalombattai képviselő-testület november 28-i ülésének legfontosabb határozatai.
Napirend előtt
Személyre szóló ajándékkal köszönte meg Szigetvári József, a Magyarok Öröksége Alapítvány elnöke a képviselőknek azt a támogatást, amit az év során nyújtottak a Pesovár Ferenc iskola működtetéséhez, a Summerfest megvalósításához és a táncház-pályázat benyújtásához.
Szabó Attila alpolgármester ismertette a szocialista frakció levelét, amit a Városkapu út felújításával kapcsolatban írtak az Országos Közútkezelő Kht-nak. Ebben azt kérik, hogy a társaság újítsa fel a város legfontosabb bekötőútjának a közigazgatási határtól a 6-os útig tartó szakaszát. Levelüket a gazdasági miniszternek is elküldték. Pogány Gyula arra tett javaslatot, hogy alkalmazzon a város egy főenergetikust, mivel ez jelentős megtakarításokat eredményezhetne a közintézményeknél. Török Sándor felhívta a figyelmet, hogy a bérlakás pályázat beadási határideje december 14-e, és tájékoztatott az ingyenes védőoltásokról is. Óriási az érdeklődés a bárányhimlő és a ROTA vírus elleni vakcinázás iránt. Előbbire több mint háromszázan, utóbbira több mint húszan jelentkeztek eddig. Befejeződött a méhnyakrák megelőzését szolgáló oltóanyag közbeszerzési eljárása is. Jövő év elején remélhetőleg elindulhatnak az ingyenes oltások. Az önkormányzat hatvan millió forintot különített el az akcióra, amely során közel kétszáz lány juthat díjmentesen védettségez.
Szalai Attila a társasházak felújítása kapcsán keletkező nagy mennyiségű hulladékra hívta fel a figyelmet, és arra, hogy egyes területeken fél éve nincs közvilágítás. Weller János arra kérte a város jegyzőjét, ne engedje a Battai Hírlap terjesztését a Polgármesteri Hivatalban, mivel az egyértelműen politikai érdekeket szolgáló kiadvány. Az egyik képviselő legutóbbi lapszámban tett obszcén kijelentésére és arra utalva, hogy a lap 2,5 millió forintos támogatást kapott az önkormányzat kulturális alapjából, azt mondta, nem hiszi, hogy ez lenne „támogatandó kultúra”. Hart Józsefné az ÉSZKE „Dobozba Zárt Szeretet” elnevezésű jótékonysági akcióját ismertette, Vezér Mihály polgármester pedig előzetes tájékoztatást adott a decemberi ülésre készülő javaslatáról, amely szerint városunk a digitális esélyegyenlőség nemzetközi szakmai központjává válhatna.
Kozma Károly érdi rendőrkapitány Anda Béla őrnagyot javasolta a százhalombattai rendőrőrs vezetőjének, a kinevezést egyhangúlag támogatták a képviselők.
Miután dr. Tüske László lemondott tagságáról, a testület dr. Fazekas István alpolgármestert delegálta a Muzsikáló Százhalombatta Alapítvány kuratóriumába.
Drága járatok
A város 25,6 millió forint összegben kiegyenlíti a Volánbusz veszteségét, ami a helyi tömegközlekedés jelenlegi színvonalon való működtetéséből adódott. Az önkormányzat már korábban is biztosított kiegészítést a közlekedési vállalatnak, hogy a járatok számát ne kelljen csökkenteni, és az utazók anyagi terhei se növekedjenek. A napirend vitája során a testület felkérte a Városfejlesztési és Környezetvédelmi, valamint a Kommunális, Városüzemeltetési és Közrendi Bizottságot, vizsgálja meg, és márciusban terjessze elő javaslatát arra vonatkozóan, hogy milyen járatmódosítással vagy egyéb módon lehetne csökkenteni a helyi tömegközlekedés költségeit.
A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete tavaly nyár végén vette át a családok átmeneti elhelyezésére és a hajléktalan ellátásra vonatkozó feladatokat Százhalombattán. A szervezet évente egyszer beszámol a szakmai munkáról. A most a képviselők elé került összefoglalóból egyebek mellett kiderült, hogy jelenleg tizenkét család, összesen negyvenkét fő lakik a családok átmeneti otthonában. Ezen a területen nagyon jól működik a kigondozás, hiszen az elmúlt egy évben tizenkét család tudott továbblépni az intézményből. A Hajléktalanokat Ellátó Integrált Intézményben egyébként rendszeresen tartanak rendezvényeket, közösségi programokat. A gyerekeknek folyamatosan biztosítják a tanuló és a játszószoba lehetőségét, egészségnevelést, kézműves foglalkozásokat, de rendszeresen látogatja őket pszichológus is. A képviselők megköszönték a Vöröskereszt magas színvonalú szakmai munkáját.
A Rádió 6-ot működtető Promotion Service Kft. október 1-jén költözött Százhalombattára. A Polgárok Háza „B” épületrészében elhelyezést kapott önkormányzati tulajdonú cég részére a testület 2012. szeptember 30-ig térítésmentesen biztosítja a szükséges helyiségeket.
Korábbi szándékai ellenére úgy döntött a képviselő-testület, hogy nem vásárolja meg a Csónakházat. A szeptemberi ülésen kérték fel a Batta-Invest Kft. ügyvezetőjét, hogy terjessze elő az ingatlan hasznosítására, működtetésére vonatkozó javaslatát, ám a műszaki állapotfelmérés ismeretében elvetették a vásárlásra vonatkozó javaslatot.
Díjemelés
Hosszas vita előzte meg a jövő évi közüzemi árakról szóló döntést. Az ivóvíz díja a lakosság részére 10, közületek részére 5 százalékkal emelkedik meg januártól. A csatornaszolgáltatás a lakosságnak 7 százalékkal kerül többe, a közületek számára változatlan marad. A szemétszállítás ára 17 százalékkal, a kéményseprő-ipari szolgáltatás pedig 6,5 százalékkal drágul meg jövő évtől. A téma kapcsán a testület arról is határozott, hogy márciusra kompenzációs rendszert dolgoznak ki, amit január 1-jéig visszamenőleg fognak alkalmazni. Az árváltozásokat az ÉSZKE kivételével minden képviselőcsoport indokoltnak tartotta és megszavazta.
Elfogadták a SZÁKOM Kft tájékoztatóját a Polgárok Háza beruházásról. Az átalakítás következő ütemében a Városi Televízió Kht. és a Százhalombattai Hírtükör szerkesztőségét alakítják ki és egyéb irodahelyiségeket, amiket a későbbiek során bérbe adhat az önkormányzat. A beruházásra 225,5 millió forintot biztosít az önkormányzat.
A nem képviselő bizottsági tagok részére is laptopot biztosít a város az önkormányzati munka megkönnyítése végett. Az elektronikus ügymenet teljesen felváltja a papíralapú munkát, s ezzel költségmegtakarítás érhető el. Az év végéig üzembe állítandó új rendszer 3,2 millió forintba kerül.
Kivétel nélkül minden gyermekintézmény pozitív tapasztalatokról számolt be a szeptemberben bevezetett pótreggelivel kapcsolatban. A gyerekek és a szülők hasznosnak tartják és igénybe is veszik.
Elfogadták a 2007-es költségvetés első-harmadik negyedévi teljesítésről szóló tájékoztatót, módosították az idei költségvetésről szóló rendeletet, és elfogadták a jövő évi költségvetési koncepciót.
Négycsoportos óvoda épül
A Régészeti Park közelében épül fel az új óvárosi óvoda, aminek kialakítására 310 millió forintot helyeztek céltartalékba. A tervek szerint több telek egyesítésével alakítják ki azt a 4 175 négyzetméteres ingatlant, ahol megépítik a négy csoportszobás óvodát.
Módosították a lakások és helyiségek bérletéről szóló rendeletet, mivel a városi bérlakás-állományból két ingatlant a Vöröskereszt számára különítettek el ún. „kiléptető lakás” céljára.
Sürgősségi indítványként fogadták el, hogy többletköltségeket biztosítanak a tanuszoda üzembe helyezéséhez szükséges eszközökre és a kivitelezésre.
Az önkormányzat építészeti-műszaki tervtanácsot hoz létre. A szervezet feladata a természetes, illetve építészeti örökség védelme, a fontosabb településrendezési, építészeti-műszaki tervek szakmai kontrollja és az ezekre vonatkozó jogszabályok érvényre juttatása lesz. A tizenegy tagú testület jövő márciustól működik.
A lakók többségének kérésére mégsem változik a Mészáros Sándor utca elnevezése, az óvárosi sportpálya közelében lévő, ugyanakkor az eddig csak helyrajzi számmal jelölt közterületet Csónakos utcának nevezték el.
Zárt ajtók mögött született döntés az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok felügyelő bizottságainak személyi összetételéről.
Emléktáblát állítanak a 2005-ben elhunyt dr. Poroszlai Ildikónak, a „Matrica” Múzeum alapító igazgatójának a múzeum előcsarnokában.
Idei utolsó tanácskozását december 18-án tartja a százhalombattai képviselő-testület.



