Január elején tartották – közmeghallgatással egybekötött – idei első testületi üléseiket Százhalombatta kisebbségi képviselő-testületei. A helyi médiában és plakátokon hirdetett közmeghallgatások csekély létszámú érdeklődőt vonzottak.
A görög önkormányzat elnöke tájékoztatást adott a tavalyi tevékenységről és eredményekről, és bemutatta az idei feladatokat.
Ezek között szerepel a nyelvoktatás és a tánctanítás folytatása, valamint a Nemzetiségi Napokon és a Summerfesten történő részvétel. Az idén is szeretnék megszervezni a görögül tanuló gyerekek táboroztatását, és készülnek a húsvét méltó megünneplésére. Tavasszal Százhalombattán rendezik meg a Vidéki Görög Önkormányzatok Napját.
A szerb képviselő-testület közmeghallgatásán a jelenlévők örömmel fogadták a Polgármesteri Hivatal képviselőjének tájékoztatását, miszerint a város ez évi költségvetési tervezetében szerepel a műemlék Szerb templom díszvilágításának megoldási javaslata és költsége. Elviekben egyetértenének azzal, hogy a templom mögötti terület a Szerb templom tér elnevezést kapja.
A temetőhöz vezető, eddig névtelen utcaszakaszt szeretnék elnevezni egy, a faluban élt és szerbekért sokat tett emberről, vagy valamilyen szerb nevű területről.
A javaslatokat később újra napirendre tűzik, mivel a közeledő népszavazás miatt jelenleg nem lehet közterületeket el-, illetve átnevezni.
Felmerült, hogy a Szerb Kisebbségi Önkormányzat székhelyéül is szolgáló Közösségi Ház fűtéskorszerűsítéséhez a városi önkormányzat segítségét kérjék. Ezt a javaslatot is a későbbiekben szeretnék határozatba foglalni.
A horvát képviselő-testület közmeghallgatásán az elnök szintén tájékoztatást adott az elmúlt év eseményeiről. A battai horvátok részt vettek a Nemzetiségi Napok valamint a Summerfest rendezvényein, megrendezték a Horvát Kulturális Estet, táncházat szerveztek a Battai Napokon, és hagyományőrzés, valamint nyelvgyakorlás céljából anyaországi látogatáson vettek részt. A városi önkormányzat felkérésére feldíszítették a horvát karácsonyi vitrint, sikerült berendezni az önkormányzati irodahelységet, folytatódott a felnőttoktatás.
A nemzetiségi önkormányzat 2008 tavaszára idegenforgalmi kiállítást tervez, és történelmi előadásokat szervez a környékbeli települések horvát önkormányzatainak részvételével. A Horvát Kulturális Est idei rendezvényét őszre javasolták.
Februárban horvát nyelvtanfolyamot hirdetnek a gyerekek részére. Az egyik horvát képviselő javasolta, hogy a szomszédos ország megismerése céljából szervezzenek horvátországi táborozást általános iskolás gyerekeknek.
Valamennyi kisebbségi képviselő-testület megtárgyalta a 2008. évre vonatkozó költségvetés-tervezete első olvasatát.
A Parlament országos szinten 1 milliárd 557,9 millió forintot irányzott elő a kisebbségi önkormányzatok működésének támogatására a költségvetési törvényben. A támogatás igénylésének, megítélésének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályait a Kormány 2008. január 15-ig rendeletben határozza meg.
Emiatt januárban még egyszer üléseznek a kisebbségi testületek, hogy határozatba foglalják a 2008. évi költségvetésüket, amely határozatok a városi költségvetési rendelet részét képezik.
Jelenleg a testületek a városi képviselő-testület által a 2008. évi költségvetési koncepcióban megajánlott támogatások felhasználására vonatkozó elképzeléseikről tárgyaltak.
A koncepció szerint az előző években megszokott támogatásban részesülnek a kisebbségi önkormányzatok: a horvát és a görög önkormányzat 1-1 millió, míg a szerb önkormányzat 2 millió forint támogatásra számíthat.

