A Forrás Néptáncegyüttes március 15-én 18 órakor a Barátság Művelődési Központ színháztermében mutatja be új műsorát Árvák boldogsága címmel. A díszelőadásra a nagysikerű Hagymapör című műsor után kerül sor. A Forrás Néptáncegyüttes az elmúlt évek során számos alkalommal lepte már meg a közönségét, amikor a tőle megszokott autentikus stílus mellett táncszínházi művel lépett színpadra. Elég csak „A helység kalapácsa” és a „Kocsonya Mihály házassága” című művek bemutatására gondolni, amelyek során fiatal tehetségek is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. Most újabb fiatal alkotók mutatkoznak be az Árvák boldogsága című előadáson, melyet a nagyközönség már láthatott a Magyar Kultúra Hete programsorozat részeként. Az előadásokra a BMK információs pontján lehet jegyet váltani.

