Képviselő-testületi összefoglaló
Privatizálnák a közüzemi szolgáltatásokat is

Miután elnapolták a közüzemi díjak emeléséről szóló döntést, és csak módosításokkal fogadták el a SZÁKOM Kft idei üzleti tervét, Vezér Mihály polgármester bejelentette, hogy az egészségügyi szakellátás mintájára meg kell fontolni a százhalombattai közüzemi szolgáltatások magánkézbe adását is. Folytatják a hévízkutatást, megemelték az energiatakarékos felújításokhoz adható támogatásokat, hozzájárultak az egynapos sebészet fenntartásához, a Gesztenyés úton található repedező magánépületek felújításához, a „Matrica” Múzeum állandó kiállításra benyújtandó pályázatához, valamint az egyházak működéséhez is. Ezek voltak a százhalombattai képviselőtestület március 27-i ülésének legfontosabb döntései.

Napirend előtt

Miskei István a közelmúltban zajlott testvérvárosi rendezvényről elmondta, hogy nagyszerű programokat szerveztek az iskolák testvérvárosi kapcsolattartói. Megköszönte minden közreműködő, szervező, befogadó család segítségét, és elmondta, idén még két alkalommal találkoznak Szováta, Brzeskó és városunk diákjai, tanárai. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy lapunkban nem teljesen megalapozott olvasói levél jelent meg a témával kapcsolatban.
Dr. Tüske László arra hívta fel a figyelmet, hogy már megjelentek a parkokban a kullancsok, és kérte, kiemelten figyeljen a város a parlagfű-irtására is. Ismételten hatékony intézkedést kért abban, hogy az Erkel körúton szűnjön meg a TESCO-s kamionok forgalma.
Pátkai Zsolt megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a március 9-ei népszavazás lebonyolításában.

Nagy Balázs lakossági bejelentést tolmácsolt. Felhívta a figyelmet, hogy az uszodaépítés zaja zavarja a környéken lakókat, és a terület lezárása parkolási problémákat okoz. Kérte, hogy az önkormányzat zaj és rezgésvédelmi rendeletének felülvizsgálata során az illetékes szakbizottságok figyeljenek a hétvégi munkavégzés szabályozására.
Török Sándor a Pannónia lakótelepen március 26-án történt tűzeset kapcsán elmondta, hogy a FER TV két rohamkocsija perceken belül, még az érdi tűzoltók előtt kiérkezett. Ez az eset is igazolja, mennyire hasznos az üzemi tűzoltóság és a város együttműködése. Külön köszönetet mondott Márton Zsoltnak, aki a saját testi épségét kockáztatva mentette ki a házból több lakótársát.

Weller János annak a levélnek a tartalmát ismertette, amelyet az óvárosiak juttattak el hozzá tiltakozásul a Halom utcába tervezett söröző és diszkó ellen. Arra kérte a város jegyzőjét, hogy az engedély kiadásának elbírálása során a törvényes kereteken belül messze menően vegye figyelembe a környéken lakók érdekeit. Felhívta a figyelmet, hogy az ellenkező értelmű mendemondákkal szemben egy köbméterig továbbra is ingyenesen lehet lerakni a szeméttelepen kommunális hulladékot, csak a sittért kell fizetni. Arra kérte a polgárőröket és a rendőrséget, hogy lépjenek fel az illegális hulladéklerakókkal szemben.

Dr. Götzinger István szerint ki kellene találni a városban megjelenő mérhetetlen mennyiségű reklámújság gyűjtésének ésszerű megoldását. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Világörökség Bizottsága várományi listára helyezte a Limest. Javasolta, hogy Százhalombatta is csatlakozzon a kezdeményezőkhöz.

Közbiztonság

Hosszasan tárgyalták az Érdi Rendőrkapitányság 2007-ről szóló közbiztonsági beszámolóját. Százhalombatta Város közbiztonságának 2007. évi helyzetéről, amely kis mértékben javult 2006-hoz képest. Tavaly is a vagyon elleni bűncselekmények elkövetése volt a domináns. Ezen belül a lopások száma 1,6 százalékkal csökkent, míg a betörések vonatkozásában radikálisabb, 48,2 százalékos javulás tapasztalható. 2007-ben 38 százalékkal kevesebb gépkocsit loptak el Százhalombattán, a lakásbetörések száma pedig 77 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A városban 92 közlekedési baleset történt tavaly, közülük egy halálesetet okozott. A közlekedési tevékenység során a járőrök 3178 esetben intézkedtek járművezetővel szemben.
A testület elfogadta a közbiztonságról szóló beszámolót és Kozma Károly kapitány által beterjesztett, lakosságorientált rendőrségi modellre épülő koncepciót.

Támogatták az egynapos sebészetet

A Százhalom Egészségügyi Központot működtető Men For Care Kft. is elkészítette éves beszámolóját. A város szakorvosi szolgáltatásainak ellátását végző gazdasági társaság tájékoztatójából kiderül, hogy a betegforgalom az előző évhez képest 18,3 százalékkal csökkent, de még így a battaiak 70 százalékáról mondható el, hogy legalább egyszer megjelent valamelyik rendelésen. Elfogadták a beszámolót, és úgy döntöttek, hogy 30 millió forintos támogatást biztosítanak az egynapos sebészeti ellátást biztosító részleg működéséhez.

Beíratás után pontosítás

Elfogadták a közoktatási intézményekben indítható csoportok és osztályok számának meghatározásáról szóló javaslatot. Az óvodákban összesen 29 csoport működhet a következő nevelési évben, az iskolák pedig 2-2 első osztályt indíthatnak. Az általános iskolai beíratások után a téma ismét napirendre kerül, és a beíratott gyermekek létszámának ismeretében végrehajtják a szükséges korrekciókat.
Felülvizsgálták az általános iskolai és óvodai körzeteket, és az intézményvezetők kérését figyelembe véve módosította azokat. Változás a Százszorszép Óvoda és a Napsugár Óvoda esetében van.

Megtámogatott társasházak

Nettó 46,2 millió forinttal támogatja a város a Gesztenyés út 15-17-19. szám alatti épület szerkezeti károsodásának helyreállítását, miután a problémák nem a rendeltetéstől elérő használat miatt alakultak ki, hanem a technológia hibáiból adódnak. Az épületen meg kell erősíteni a szerkezetet, cserélni kell az attikát és a lapostetőt, és meg kell akadályozni, hogy a felszíni csapadékvíz az épület alá jusson. Szakértői becslés szerint a teljes munka bruttó 67 millió forintba kerül.

Folytatják a kutatást

Hosszasan vitáztak a hévízfeltáró fúrás esetleges folytatásáról. A 2007. november és 2008. február között zajlott munkálatok során 1500 méteres talpmélységet ért el a furat. A testület úgy döntött, hogy a fúrást további, maximum 250 méter mélységig folytatni kell, amelyre 15 millió forintot biztosítanak az idei költségvetésben.

Pályáznak az állandó kiállításra

Az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport Bizottság megtárgyalta a „Tájékoztató a „Matrica” Múzeum elmúlt másfél évben végzett szakmai munkájáról, különös tekintettel az állandó kiállítás előkészítésére” című előterjesztést. A bizottság az intézmény vezetője által beküldött szakmai anyagot nagyon színvonalasnak, alaposan előkészítettnek minősítette, és szükségesnek tartotta, hogy a testület is tűzze napirendjére. A beszámolót a képviselők elfogadták.

Az oktatási és kulturális miniszter pályázatot hirdetett a helyi önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatására. A „Matrica” Múzeum állandó kiállítása második ütemének megvalósítására szeretne pályázni, amelyhez önrészként az önkormányzat a teljes összeg 50 százalékát, 29 millió forintot biztosít.

További három hónappal meghosszabbítja szerződését az önkormányzat a Samaritanus Mentőszolgálat Kft-vel, mivel a város csak június 30-án juthat hozzá ahhoz a gépjárműhöz, amely alkalmas a betegszállítási feladatok ellátására. Ha ez megtörténik, a 24 órás háziorvosi ügyeletet ellátó cég végzi majd Százhalombattán a betegszállítást.

A szocialista frakció ellenszavazatai mellett az egyházak működési támogatására céltartalékba helyezett összeg felszabadításáról döntött a képviselő-testület. A Római Katolikus Egyház 3 millió, a Református Egyház 1,5 millió forintot kap ebben az évben a város kasszájából. A Szerb-ortodox és az Evangélikus Egyház 750-750 ezer forint működési támogatást használhat fel december 15-ig.

Kiszerveznék a SZÁKOM-ot

Elfogadták a Szákom Kft. vezetőjének a tavalyi ingatlanvagyon-kezelésért kifizetett költségekről való elszámolását, módosították a keret-megállapodást, és meghatározták a kezelési díjak idei mértékét.
Levették a napirendről az új közüzemi árrendszer meghatározására és bevezetésére vonatkozó javaslatot, és az ehhez kapcsolódó díjvisszatérítés lehetőségeire vonatkozó rendelettervezettel együtt a következő ülésen tervezik tárgyalni. Áprilisban módosítják a szociális rendeletet, azaz a lakosság megnövekedett terheinek kompenzálására bővítik a támogatásokban részesülők körét. A napirend kapcsán Vezér Mihály polgármester elmondta, az egészségügy mintájára érdemes megfontolni egy hosszú távú bérbeadás lehetőségét a kommunális szolgáltatások esetében is. Mindezt a vagyoneszközök megtartása mellett képzeli el. Megkezdődik egy országos pályázat előkészítése, és a téma a következő ülésen kerül ismét a testület elé.
Elfogadták a SZÁKOM 2007. évi gazdálkodásáról és beruházási tervének végrehajtásáról szóló beszámolóját. A cég 2008. évi üzleti tervét azonban csak egy szünet beiktatásával sikerült elfogadni, miután egyebek mellett a központi irányítás költségeinek 10 százalékos csökkentéséről döntöttek.
Ugyancsak alapítói ülés keretében fogadták el a Batta-Invest Kft. tavalyi gazdálkodási terve végrehajtásáról szóló beszámolót és a 2008. évi gazdálkodási tervet.
A Városi Televízió Kht. alapítói ülésén ezek mellett a társaság alapítói okiratát is módosították. Az ügyvezető javaslatára a társaság neve Városi Televízió Százhalombatta Kht-ról Halom Televízió Közhasznú Társaságra változik.
A Rádió 6-ot működtető Promotion Service Kft. alapítói ülésén támogatta a testület a cég 2008. évi gazdálkodási tervét.

Módosították az SZMSZ-ről szóló rendeletet. Bekerült a jogszabályba például az is, hogy a testület ülésén – tanácskozási joggal – Pest Megye Közgyűlésének mindenkori százhalombattai képviselője is részt vehet.

Megemelték a felújítási támogatásokat

Módosították a magántulajdonú családi házak magánerős felújításához, korszerűsítéséhez nyerhető pénzügyi támogatásról szóló rendeletet. A családi házak felújításához adható támogatás összegét 350 ezer forintra emelték lakóházanként. Módosult a társasházi, lakásszövetkezeti épületek külső nyílászáró-cseréjéhez nyújtandó pénzügyi támogatásról szóló rendelet is. Itt lakásonként 300 ezer forintra növelték az adható legmagasabb összeget. A társasházak magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásról szóló rendelet módosítása során újabb kiemelt célt jelöltek ki, és módosították a prioritások sorrendjét is.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter a korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdette az úgynevezett egyharmados felújítási pályázatot. Megmaradt a kétlépcsős pályázati rendszer, de az önkormányzat ezentúl támogatóként közreműködik, nem pedig pályázó és szerződő félként. Ebből adódóan a pályázó társasháznak vagy lakásszövetkezetnek kell gondoskodnia a tervek elkészítéséről, a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról, a műszaki ellenőrzés megszervezéséről, valamint a támogatási szerződés megkötéséről. E mellett más változások is vannak a 2008. évi pályázatokban, ezért korábbi erre vonatkozó rendeletét hatályon kívül helyezte, és új rendeletet alkotott a képviselő-testület. Ehhez kapcsolódóan elfogadták a pályázati kiírást is, amelyre június 30-ig lehet jelentkezni majd.
Nagy Balázs önálló képviselői indítványára hoztak döntést a Kodály Zoltán sétány 10-12. szám előtt a lépcsőházi bejárat felszíni csapadékvíz elvezetése javításáról.

Zárt ajtók mögött született döntés a Közrend, Közbiztonsági Elismerő Oklevél odaítéléséről, valamint ingatlanügyben.

A százhalombattai képviselő-testület április 24-én tartja soron következő tanácskozását.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák