Valaki egyszer egy a betűt rajzolt a hivatalos városjelző táblára – mesélte a képviselő-testület április 24-i ülésén Török Sándor -, amit ez után így lehetett olvasni: „Százhalombatta, a város”. Megtisztelő cím, de az sem kisebb büszkeség, ha e betű kerül az a helyére - vélekedett. Batta az első magyarországi település, amely digitális esélyegyenlőségi programot fogadott el.
Napirend előtt
A Biblia éve alkalmából a Református Egyház ajándékát, egy-egy Bibliát adott át a képviselőknek dr. Fazekas István. Nagy Balázs felhívta a helyi civil szervezetek figyelmét az NCA keretében elérhető, májusi beadási határidővel kiírt pályázatokra, valamint arra kérte a lakosságot, adójuk 1-1 százalékával támogassák a battai egyházakat, illetve alapítványokat. Elmondta, hogy elkészült a Kodály sétány 10-12. előtti felszíni csapadék-vízelvezetés javítása, burkolása, a meglévő kivitelezési hibákat rövid időn belül kijavítja a SZÁKOM. Dr. Tüske László több városlakó kérését tolmácsolva javasolta, ne ültessenek a parkokba olyan növényeket, amelyek szúrósak, balesetveszélyesek a gyerekek számára. Szabó Zoltán bizottsági elnök arról számolt be, hogy a Magyar Kézilabda Szövetségtől és kormányzati részről is támogatást ígértek bizottságának ahhoz, hogy az Arany János iskola új tornaterme a magyar kézilabda-utánpótlás egyik bázisa legyen. Arra kért mindenkit, támogassák ennek a megvalósulását. Dr. Benedek László örömét fejezte ki, hogy elindult a Városkapu út felújítása, de hiányolta az útlezárást előjelző táblákat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ha valaki sorozatos rongálást tapasztal valamelyik városrészben, értesítse a közterület-felügyelőket. Weller János egy levelet olvasott fel. E szerint a kulturális bizottság nem arányosan, nem a város kulturális hagyományait és az értékteremtést szem előtt tartva osztotta fel kulturális keretet, hanem elsősorban arra törekedett, hogy olyan szervezeteket és programokat hozzon előnyös helyzetbe, amelyek a jobboldali politika megerősödését szolgálják. Emellett arra kérte a jegyzőt, hogy a Helyi Építési Szabályzat következő felülvizsgálatakor különös figyelmet fordítsanak arra, hogy az Óvárosban ne épülhessenek tájidegen, a partfalcsúszás miatt kockázatot jelentő házak. Szél Pál a polgárőrség április 15-i akciójáról. A rendőrséggel, a közterület-felügyelettel, az érdi, a diósdi és a tárnoki polgárőr-egyesülettel közösen felügyelték a lomtalanítás rendjét, és ennek során traffipaxot, valamint rendszámfelismerő rendszert is alkalmaztak. Egyre több ilyen közös akciót terveznek kapitányság területén, és a közbiztonság hatékony védelméhez a lakosság véleményét, észrevételeit is várják. Dr. Götzinger István azt javasolta, hogy az önkormányzati tervekhez, a várospolitikai döntések előkészítéséhez vegyék igénybe az olyan hivatalos adatszolgáltatók statisztikáit, mint a KSH, az APEH vagy a nyugdíjfolyósító. Emellett úgy vélte, bővíteni kellene a helyi nyilvánosságot, hogy az átlag városlakónak több lehetősége legyen véleményét, javaslatait a nyilvánosság elé tárni. Dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium igazgatója bejelentette, hogy március óta államilag elismert Euro nyelvvizsgaközponttá nyilvánították intézményüket, ahol bárki leteheti – akár a gazdasági szaknyelvvizsgát is – angol, illetve német nyelvből.
Internet mindenkinek
A képviselő-testület elfogadta Százhalombatta digitális szolidaritási programját, amely az első ilyen jellegű átfogó stratégia Magyarországon. Az önkormányzat segítséget nyújt a modern infokommunikáció eszköz- és szolgáltatásrendszeréhez való hozzáférésben, valamint minőségi használatában mindazoknak, akik erre önerőből nem képesek. A digitális esélyegyenlőségi program összefoglalja a célokat és feladatokat, és bizonyítja, hogy eredményt ezen a területen is csak összefogással, az erőforrások és lehetőségek összehangolt kihasználásával lehet elérni.
Százhalombatta helyi tömegközlekedését a VOLÁNBUSZ Zrt. biztosítja közszolgáltatási szerződés alapján, 2008. december 31-ig. Az önkormányzatnak nyilvános pályázatot hirdet a szolgáltatás további ellátására. A kiírás részleteiről júniusban döntenek.
Az önkormányzat pályázatot nyújt be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez a Városi Családsegítő és Gondozási Központ funkcióváltó rekonstrukciójára
Akadálymentesítik a lépcsőházakat
Több kérés érkezett a közelmúltban a város vezetéséhez arra vonatkozóan, hogy a város segítse a mozgássérültek lépcsőházakba való bejutását. A Kommunális, Városüzemeltetési és Közrendi Bizottság javaslatára az önkormányzat felvállalja minden olyan lépcsőházi bejárat akadálymentesítését, ahol kerekes székkel vagy mozgássérültek részére készült elektromos mopedekkel közlekedő ember él. Ehhez természetesen a ház lakóinak hozzájárulása is szükséges. Könnyűszerkezetes, szükség esetén elbontható megoldásban gondolkodnak, és lépcsőházanként 3 millió forintot biztosítanak a költségvetésből.
Az adótörvény márciusi változása miatt módosították az önkormányzati tulajdonú lakások lakbéréről szóló rendeletet. A változás technikai jellegű, a bérlők által fizetendő összeg nem változik.
Decemberben kérték fel a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottságot, hogy a SZÁKOM Kft. javaslatai alapján készítsen előterjesztést az önkormányzati lakások és bérlemények rendeltetésellenes használatának szankcionálásáról. A korábbi szabályozás egyebek mellett azzal egészült ki, hogy a 100 000 forintot meghaladó bérleti díjhátralék, vagy közüzemi díjtartozás esetén a jövőben kötelező lesz felmondani a bérleti szerződést.
Új színházterem 2009 második felére
Elindul, és a 2009-2010-es színházi évadra elkészül a Barátság Művelődési Központ Színháztermének rekonstrukciója. A szükséges tervek már 2006 októberében elkészültek. Erkélyes színház készül a BMK-ban, és új födémszerkezet is készül a megszüntetendő zenekari árok lefedésére. A felújítás érinti a központi gépészeti teret, a lépcsőházat és az épület belső előterét is. Személyfelvonó és teherfelvonó épül az akadálymentesítés követelményei, illetve a korszerű díszletmozgatás igényei miatt. Megújulnak a nézőtér széksorai, kényelmesebb, nagyobb kárpitozott székekben élvezhetik a nézők az előadásokat. A terem hátsó részében négy nyolcszemélyes páholy épül, közöttük helyezkednek el az új, nyitott fény- és hangvezérlő helyiségek. A galéria is megújul, bővül, emeleti vizesblokk készül. Elbontják az álmennyezetet, és a falburkolatot a tartószerkezettel együtt. Az új falburkolat mintegy 40 százalékkal javítja majd a helyiség akusztikáját.
Többen kaphatnak szociális támogatást
Módosították a szociális rendeletet. A változással szélesítenék a helyi, illetve a helyi méltányos lakásfenntartási támogatásra jogosultak körét. Az eddig 45 négyzetméteres méltányolható lakásnagyság 55 négyzetméterre emelkedik (figyelembe véve a lakótelepi lakások átlagos méretét), a lakásfenntartás havi költségének a háztartás összjövedeleméhez viszonyított aránya a jelenlegi 30 százalékról 25 százalékra csökken, illetve a számlák alapján figyelembe vehető egyes költségek összege is nő. Kedvezőbbé tették a méltányos közgyógyellátási igazolványok kiadásának feltételrendszerét is. A havonta rendszeresen kifizetett gyógyítási költséget eddig az öregségi nyugdíj 25 százalékában, mostantól 21 százalékában határozták meg. A jövőben az a nyugdíjas is jogosult lehet karácsonyi támogatásra, aki év közben nem igényelt átmeneti segélyt, de elvileg jogosult lehet rá.
A testület többsége nem támogatta az új közüzemi árrendszerre vonatkozó javaslatot, vagyis nem emelték meg a víz- és csatornadíjakat.
Nem szavazta meg a döntést a szocialista frakció, mivel elfogadhatatlannak tartják, hogy az önkormányzat éves szinten közel 50 millió forinttal járuljon hozzá a közüzemi díjakhoz egyformán támogatva a leggazdagabb és a szegényebb családokat. Ráadásul így okafogyottá vált a szociális rendelet módosítása is, aminek következtében most duplán támogatják a lakosság víz- és csatornahasználatát, hiszen több száz újabb család vált jogosulttá a lakásfenntartási támogatásra – mondta Weller János frakcióvezető.
Az óvárosi nyomásproblémák megszüntetése érdekében a jelenlegi 100 köbméteres helyett egy hat méterrel magasabb, 200 köbméteres víztorony épül.
Stop a bejáróknak
Hosszas vita után döntöttek úgy, hogy az oktatási bizottság javaslatával ellentétben nem bővítik a szeptemberben indítható első osztályok számát. Az áprilisi beiratkozáskor ugyanis annyian jelentkeztek a négy százhalombattai általános iskolába, hogy az eredetileg tervezett nyolc helyett tíz első osztályt kellett volna indítani. Elgondolkodtató azonban, hogy a beíratott tanulók 20 százaléka Ercsiből és más környező településről járna Százhalombattára iskolába. A képviselők többsége úgy vélekedett, eljött az ideje annak, hogy az önkormányzat nemet mondjon a bejáró diákok iskoláztatására, amire éves szinten mintegy 70 millió forintot fordítanak a költségvetésből. Végül 11 igen, 2 nem és 2 tartózkodás mellett Weller János indítványát - intézményenként kettő-kettő, legfeljebb 27 fős első osztály indítását -, fogadták el.
Alapítói ülés keretében fogadták el a Rádió 6-ot működtető Promotion Service Kft. 2007. évi beszámolóját.
Zárt ajtók mögött született döntés a Környezetvédelmi Díj, valamint a pedagógiai Díj és Elismerő Oklevél odaítéléséről. Ugyancsak a nyilvánosság kizárásával választották ki a Rádió 6 vezetőjét, Lakatos Attila Róbertet, akit három évre bíztak meg a Kft irányításával.

