Batta alkotók fővárosi kiállítása

A „Magyar Városok – Magyar Művészek” című képzőművészeti kiállítás június 20-án 17.00 órakor nyílik a Budapesti Művelődési Központ Galériájában (Budapest, XI. Etele út 55.)

A kiállításon a következő művészek képviselik Százhalombattát:

Gudovics Vera festő-és szobrászművész
László Bandy képzőművész
Regős Ágnes képzőművész
Varga László képzőművész

A kiállítás szervezője az Európai Kulturális Iroda.

Százhalombattai kiállítók a következő művekkel szerepelnek:

Gudovics Vera festő-, szobrászművész

Kép címe: Árva barátom
Technikája: farost, olaj
Mérete: 46x58 cm

Gudovics Vera:
A Tatár Köztársaság fővárosában, Kazanyban születtem 1969. szeptember 15-én. Később szüleimmel Moszkvába költöztünk, itt fejeztem be a középiskolát 1988-ban. A Moszkvai Képzőművészeti Akadémián szereztem diplomát 1993-ban. Leányom megszületése után 1994-ben Budapestre költöztünk, azóta Magyarországon élek. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének 2000- től vagyok tagja. A festés mellet szobrászattal is foglalkozom. Jelenleg saját műtermemben dolgozom, nem messze Budapesttől.

MUNKÁIMMAL TÖBB EGYÉNI ÉS CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSON SZEREPELTEM.

EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK:

1997. BUDAPESTI OPERAHÁZ
1998. BUDAPESTI OPERAHÁZ
1999. CSÓK ISTVÁN GALÉRIA
2000. DERKOVITS GALÉRIA BUDAPEST,
GULÁCSY GALÉRIA SZEGED
2001. AQUINCUM SZÁLLODA, MITHRAS GALÉRIA
2002. DUNA GALÉRIA
2003. HYATT SZÁLLODA BUDAPEST,
KARINTHY SZALON
2004. GELLÉRT SZÁLLODA,
MITHRAS GALÉRIA
2005. AQUINCUM SZÁLLODA, MITHRAS GALÉRIA
2006. BÉKE HOTEL

CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK:

2000. DUNA GALÉRIA
2001. „MŰVÉSZETMALOM” SZENTENDRE
2002 – 2003 – 2004-2005. ŐSZI TÁRLAT HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
2006. DEBRECEN - NYÁRI TÁRLAT
2006. SZEGED – NYÁRI TÁRLAT
2006. HATVAN „APOSTOLOK” CÍMŰ KIÁLLÍTÁS, PORTRÉ BIENNÁLÉ
2006. HÓDMEZPŐVÁSÁRHELY ŐSZI TÁRLAT

László Bandy képzőművész


Kép címe: „Talán arcok”
Technikája: akvarell ( papír )
Mérete: doboz: 60x60x10 cm

László Bandy:
1941-ben születtem Budapesten. -1966-ban Egerben matematika tanári diplomát szereztem. – 1965 óta publikálok rajzokat. -1970-ben volt az első önálló kiállításom.
Dobozgrafikai kísérleteimet a hetvenes évek végétől folytatom és szerepelek velük grafikai és szobrászati kiállításokon.
Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Szövetségének, a Művészkönyv Alkotók Társaságának, a Papírművészeti társaságnak, a MIX - ART- nak és a Magyar Szobrász Társaságnak.
Több mint tíz éve különböző művészeti iskolákban, szakkörökben és a budapesti GYÍK Műhelyben tanítok képzőművészetet.

Regős Ágnes képzőművész

Kép címe:
Technikája:
Mérete:

Regős Ágnes:
Tokajban születtem, és a tokaji művésztelepen érlelődött meg bennem a gondolat, hogy művészettel fogok foglalkozni. Szintén itt találkoztam első mesteremmel – Joláthy Attilával - is. Először a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán tanultam matematika-rajz szakon., és 2006-ban végeztem a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán. Tanítani sokáig nem mertem, kerestem azt a tudást és tapasztalatot, hogy ezzel a feladattal is meg tudjak birkózni.

Egyéni kiállításaim:
Szerencs – Ond (1994)
Tokaj (1996, 1998, 2005)
Budapest Öko Galéria (1996)
Százhalombatta (1999, 2004)
Tiszalúc (1997)
Szováta (Erdély) (1995)
Lorch (Németország) (1996)
Alapító tagja voltam az érdi Poly Art Egyesületnek, alapító tagja vagyok a százhalombattai SZAK Stúdiónak, a két csoporttal számos kiállításon vettem részt.
Műveimmel részt vettem
a Pest Megyei Tárlaton (2002)
az Egri Akvarell Biennálén (2002)
a Miskolci Grafikai Biennálén (2006)

Varga László képzőművész

Kép címe: „Szerencsés baleset”
Technikája: ready made
Mérete: 70x40 cm

Varga László:
Születtem 1974. október 27-én Dunaújvárosban. Születésem óta Százhalombattán élek. Képzőművészettel 1994-ben kezdtem foglalkozni a László Bandy által vezetett SZIKE műhelyben.
Tagja vagyok az 1996-ban megalakult Százhalombattai Alkotók Körének (SZAK Stúdiónak), 2001-től pedig a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületének. 2004 óta a KARTON Galéria (www.karton.hu) kiállító képzőművésze vagyok.

Kiállítások:
1996-tól SZAK Stúdió kiállításai
2000. WESTÁRLAT Pályázat Budapesti Tavaszi Fesztivál
Szentendre Pest Megyei Tárlat 2000
Budapest Hajógyári sziget Nap Hall, (Artandmore csoport)
Budapest Nádor Galéria Országos Mini Kiállítás
2001. Budapest Hajógyári sziget Nap Hall
2002. Százhalombatta Széchenyi István Szakközépiskola
Szentendre Pest Megyei Tárlat 2002
Szentendre BAE Friss II. Fiatal Képzőművészek Nemzetközi Biennáléján
2004. Budapest KARTON Galéria: â01EMukibongóék Pestenâ01D
Eger XIX. Országos Akvarell Biennálé
Szentendre BAE Friss III. Fiatal Képzőművészek Nemzetközi Biennáléján
2006. Budapest KARTON Galéria:â01DBongóderbyâ01D
Eger XX. Országos Akvarell Biennálé

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák