Meghatározatlan időre dr. Turbucz Sándor, korábbi aljegyzőt nevezték ki a Polgármesteri Hivatal élére, javítottak a lakáscélú támogatások feltételrendszerén, hetvenmilliós nyílászáró-csereprogramot hirdettek, és harmincmilliós támogatást biztosítanak a távfűtéses lakások energiatakarékos korszerűsítéséhez. Minderről a képviselő-testület március 31-i ülésén született döntés.
Ugyancsak zárt ajtók mögött döntöttek a Közrend, Közbiztonsági Elismerő Oklevél odaítéléséről.
A Százhalombattai Állatvédők Köre (SZÁK) kisállattemető és átmeneti kisállatmenhely létesítését kezdeményezte az önkormányzat szakbizottságánál. A kedvtelésből tartott állatok számára kegyeleti temető csak a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás előzetes szakhatósági hozzájárulásával létesíthető. Bár ez nem kötelező feladat az önkormányzat részére, a képviselők úgy határoztak, meg kell vizsgálni a kisállattemető, valamint az átmeneti kisállatmenhely létesítésének lehetőségét.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény értelmében a gyermekek átmeneti gondozása kötelezően ellátandó feladat az önkormányzat számára. Százhalombatta ezt az alapellátást az érdi FÉSZEK Egyesületen keresztül biztosítja. A 2012 végéig érvényes szerződésben meghatározott készenléti díjak az elmúlt hat évben nem változtak, így aktuálissá vált azok felülvizsgálata. A városatyák úgy döntöttek, hogy az eddigi 150 ezer helyett havonta 160 ezer forintot fizet az önkormányzat a helyettes szülői és átmeneti otthoni szolgáltatás biztosításáért. A készenléti díj összege minden évben az infláció mértékével megegyező arányban emelkedik.
Dr. Poroszlai Ildikó tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt a „Matrica” Múzeum vezető nélkül maradt. Dr. Vicze Magdolna, az intézmény eddigi helyettes vezetője április 1-jétől, az új vezetői pályázat elbírálásáig látja el a feladatokat.
A Kőrösibe integrálják a művészeti iskolát
Hosszasan vitáztak a Városi Művészeti Iskola jövőjéről azon javaslat kapcsán, amely az intézmény és a Kőrösi iskola integrációjáról szólt. A testület tavaly júniusban, a Középtávú Közoktatási Intézkedési Terv elfogadása során négy alternatívát fogalmazott meg a Városi Művészeti Iskola további működtetésére. Az intézmény átadását a Református Misszió Egyházközségnek (ezt 2004 nyarán elvetették), az iskola átadását a többcélú kistérségi társulás fenntartásába (ez az éppen még csak formálódó társulás esetében belátható ideig nem megvalósítható), a közös városi-megyei működtetést (ezt csak a választásokat követő fél éven belül lehetett volna megvalósítani) és a most tárgyalt integrációt. A képviselő-testület szándékát fejezte ki, hogy a 2005/2006-os tanévre a Kőrösi iskolába költöztetik át a Városi Művészeti Iskolát. Az, hogy önálló intézményként, vagy az általános iskola tagintézményeként működik-e tovább a további vizsgálatok függvényében, a májusi testületi ülésen dől el.
Tavaly decemberben a testület úgy döntött, hogy a Városi Egészségügyi Intézmény huszonnégy órás ügyeleti szolgálatát pályáztatás útján, vállalkozás keretében kívánja működtetni. A város fedezetet biztosít a huszonnégy órás ügyelet 2005-2006 évi működtetéséhez.
A Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslatára arról döntöttek, hogy a jövőben egységesen kezeljék az önkormányzati lakások és helyiségek vagyon- és felelősségbiztosítását. A vagyonkezelést végző SZÁKOM Kft. közbeszerzési eljárás keretében választja ki az új biztosítót. Meg kell vizsgálni az önkormányzat által kötött felelősségbiztosítás költségének a lakbérbe történő beépítésének lehetőségét. Felkérték a SZÁKOM Kft. vezetőjét, hogy a bérlők által okozott károk megtérítésének esetére kezdeményezzen olyan bérleti szerződéseket, amelyek kötelezik a bérlőket a felelősségbiztosítás megkötésére.
Tárgyalások a közbiztonságról
A rendőrkapitány 2004. évi beszámolója kapcsán igen hosszasan tárgyalták a város közbiztonságának kérdéseit. Végül nem fogadták el a rendőrség tavalyi munkájáról szóló beszámolót, és arról döntöttek, hogy további egyeztetések után – májusban - részletesebben kidolgozott tájékoztató kerüljön a képviselők elé. A tárgyalásokat az önkormányzat részéről dr. Götzinger István, dr. Korcsmáros Iván és dr. Tüske László folytatja le a rendőrség képviselőivel.
Területvásárlási igénnyel kereste meg az önkormányzatot a LIDL élelmiszer-üzletlánc. A Városkapu út melletti mintegy 19 ezer négyzetméteres területből szeretne 12 ezer négyzetmétert venni. Februárban úgy határoztak, hogy a terület értékesítésére pályázatot írnak ki, amihez előbb szükség van a telek megosztására. „Százhalombatta Ifjúságáért Közalapítvány” néven új közalapítványt hozott létre a város. A szervezet kiemelt feladata a fiatalok jogosítványhoz jutásának elősegítése lesz.
Megnőtt a lakáscélú kölcsön összege
Módosították a lakáscélú támogatásokról szóló rendeletet. Megnőtt a lakáscélú kamatmentes önkormányzati kölcsön összege. Az egyedülállók és kétfős családok 1,8 millió, a három- vagy négyfős családok 2 millióig, az öt, vagy annál több tagú családok 2,2 millió forintig vehetik igénybe a támogatási formát első lakáshoz jutásuk érdekében. Változik a kölcsön futamideje is, hiszen az eddigi tíz helyett tizenöt alatt kell visszatörleszteni a pénzt az önkormányzatnak.
Százmillió energiatakarékos felújításra
Rendeletet alkottak a társasházi és lakásszövetkezeti épületek, magántulajdonú lakások külső nyílászáró-cseréjéhez nyújtandó pénzügyi támogatásokról. A célra 70 milliós keretet biztosít az önkormányzat. Ezzel az eddigi legnagyobb szabású nyílászáró-csere program valósulhat meg Százhalombattán. Ugyancsak komoly segítség lehet az, az új támogatási forma, amit az egycsöves fűtési rendszerek átalakításához nyújt a város. Az erről szóló rendelet elfogadásakor 30 millió forintos keret rendelkezésre bocsátásáról is döntöttek. Mindkét vissza nem térítendő támogatás pályázat útján lesz hozzáférhető, melyet a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság ír ki és bírál el.
Kitüntetések diákoknak
Két új elemmel bővül az idei évtől az önkormányzati kitüntetések köre. A „Kiváló Tanulmányi Eredményért Díj” olyan általános- és középiskolás, végzős diákoknak adományozható, akik tanulmányaik során mindvégig kitűnő bizonyítványt kaptak. A „Tanulmányi Versenyekért Díj”-ban azok az általános- és középiskolások és felkészítő tanáraik részesülhetnek, akik az adott évben megyei szintű tanulmányi versenyen I-III., illetve országos tanulmányi versenyen I-VI. helyezést értek el. Mindkét elismerést a tanév végén adja át a polgármester, ünnepélyes keretek között.
Parkerdő a Téglagyári-völgyben
Nem támogatták a Téglagyári völgy területén létrehozandó középkori európai skanzent, amelynek tervével az Őskultúra Alapítvány kereste fel a várost. Döntöttek viszont arról, hogy az Álmos utca és az érdi határ között később kijelölendő területen parkerdőt kívánnak létesíteni. Egyúttal megbízták a főépítészt, hogy a szabályozási tervet ennek megfelelően készíttesse el. Határozatban rögzítették, hogy a Dél-Budától kiinduló Duna-menti turistaút megtervezésében és a pályázati lehetőségek kihasználásában együtt kívánnak működni az érdi és a Budapest XI., XXII. kerületi önkormányzatokkal. Ennek érdekében dr. Götzinger István, dr. Korcsmáros Iván, Balázsi István főépítész és a Terra Stúdió szakértőjének részvételével munkabizottság alakult.
A SZÁKOM Kft, a BATTA-INVEST Kft. és a Városi Televízió Százhalombatta Kht. alapítói ülésein beszámolók hangzottak el 2004. évi gazdálkodási tervének végrehajtásáról. A beszámolókat az idei üzleti tervekkel együtt mindhárom esetben elfogadták, egyúttal döntöttek a tavalyi prémiumok kifizetéséről, és meghatározták az idei évre vonatkozó prémiumfeladatokat.
Sürgősségi indítványként került a képviselők elé a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács céljellegű decentralizált pályázatán való részvételre vonatkozó javaslat. A pályázat célja Százhalombatta leghosszabb és legforgalmasabb utcája, a Damjanich utca 400 folyóméter hosszú szakaszának rekonstrukciója. Ennek becsült költsége 25 millió forint, amelynek 70%-ára igényelhet támogatást az önkormányzat.
A parkgondozási feladatokat – a közbeszerzési eljárás eredményeként -a következő öt évben is a LIÁN Kht. végzi.
Önálló képviselői indítvány nyomán döntött úgy a testület, hogy folytatni kell a civil szerveződések támogatásáról szóló rendelet kidolgozását. A téma májusban kerül ismét napirendre. Ugyancsak önálló képviselői indítványra született az a döntés, hogy meg kell vizsgálni a készenléti lakótelep vezetékes gázzal történő ellátásának lehetőségét, anyagi feltételeit, és nem utolsó sorban meg kell ismerni - az ügyben eddig még meg nem kérdezett - lakók álláspontját.
Szintén önálló képviselői indítványban hangzott el javaslat dr. Poroszlai Ildikó munkásságának elismerésére. Ennek kidolgozásával az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport Bizottságot bízták meg.
A következő képviselő-testületi ülést április 28-án tartják.


