Mi van a számok mögött? Vélemények a költségvetésről

Pátkai Zsolt úgy látja, hogy egy kimagaslóan jó pénzügyi helyzetben lévő város rossz gazdaságpolitikáját tükrözik a számok. A pénzügyi bizottság elnökének véleménye szerint az egyik legnagyobb probléma a működési kiadások hiánya, amely az év elejétől csaknem a duplájára nőtt. Ebből az látszik – mondta -, hogy a hiány csökkentésére nem történt semmiféle intézkedés. Hozzátette: olyan működési mechanizmusa van városunknak, ami így nem tartható fenn, éppen ezért a beruházásokat is újra kell gondolni, mert a fejlesztések is működési kiadásokat generálnak majd. A város jelenlegi pénzügyi helyzetéről szólva elmondta: annak ellenére, hogy a legnagyobb adófizető kevesebb iparűzési adót fizetett, Százhalombatta most is jó helyzetben van, ugyanakkor minden felelősen gondolkodó döntéshozónak le kell vonnia a következtetést: olyan nagy mértékű a beruházások, fejlesztések nagysága és üteme, hogy ezt nem bírja el a város. Megyei jogú településeken sincsenek ilyen nagy volumenű projektek, amelyek megnövelik a működési kiadásokat és ez oda vezet, hogy a város néhány éven belül feléli a tartalékait. Mindezek miatt a Fidesz képviselőcsoportja úgy döntött, hogy nem fogadja el a költségvetés módosító rent.

Weller János, a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke nem tartja túl rózsásnak a helyzetet, ugyanakkor a bevételi és kiadási oldal közötti különbséget nem tartja tragikusnak abból a szempontból, hogy a kiadások között a beruházások fedezetét is szerepeltetni kell, akkor is, ha azok több évig elhúzódnak és csak jövőre vagy azután lesz szükség a céltartalékból való felszabadításukra. Valódi problémának tartja azonban a működési kiadások nagyságát, mert – mint mondja – ha ez a hiány fennmarad, elfogyhatnak a tartalékok. A megoldás érdekében ki kellene dolgozni egy cselekvési tervet arról, hogyan lehet csökkenteni a kiadásokat. Véleménye szerint túlságosan sok az önkormányzat önként vállalt feladata, amelyek közül azokat, amelyek csak kevesek érdekeit szolgálják, meg lehetne szüntetni. A bevételi és kiadási oldal hétmilliárdos különbözetéről szólva kihangsúlyozta: nem tartja problémának, ha a tartalékokat fejlesztésre, a körülmények jobbítására fordítjuk, a baj az, ha feléljük anélkül, hogy hozadékuk lenne. Hozzátette: büszke a város beruházásaira, mert a hatvanas-hetvenes évek óta nem volt példa akkora változásra Százhalombattán, mint ami most történik.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák