Öt nap a kútban

  • img

Kibédi Adrienne macskája nem először került bajba. Tavaly egy autós szándékosan nekihajtott, csak a szerencsének köszönhető, hogy az állat túlélte az ütközést. Azt hihetnénk, hogy tanult belőle, de nem: azóta is felfedezőutakra indul. Nemrég éppen a kíváncsisága sodorta veszélybe.

Az tűnt fel a család számára, hogy – bár éppen nagy vihar kerekedett – a macska nem jelentkezett. Hiába hívták, keresték, másnap sem került elő. A következő napon már a szomszédok is segítettek a keresésben, tűvé tettek mindent, annyira, hogy bementek a közelben lévő, elhanyagolt telekre is, és ott végre távoli nyávogást hallottak. Mint kiderült, az ott lévő, húsz méter mély kútból jött a hang, lámpákat szereztek, bevilágítottak, és látták, hogy a keresett macska és még egy kuporog a víz felszíne feletti keskeny peremen.

Segíteni szerettek volna, de elképzelésük sem volt, mit tehetnének. Hívták a tűzoltókat, az állatmentőket, de elsőre senki sem vállalta, hogy kiszabadítja a szorult helyzetben lévő állatokat. Azt tanácsolták, próbálják valamivel letakarni a víz felszínét, úgy talán sikerül a macskákat valamilyen eszközzel – esetleg macskacsapdával – megfogni és kiemelni. Szereztek kötelet, egy raklapot átalakítottak annyira, hogy beférjen a kútba, és óvatosan leengedték a vízig, ezt követően kezdték volna a mentőakciót, akkor azonban megérkeztek a tűzoltók és átvették az irányítást, összeeszkábáltak egy hosszú rudat, leengedték a kútba, mondván, hogy a macskák azon fel tudnak kapaszkodni, az ötlet azonban nem vált be. Végül arra jutottak, hogy valakinek le kellene ereszkednie a kútba, ezt azonban nem vállalták, mondván, az életüket nem kockáztatják, a kút ugyanis régi és omladozó, bármikor beszakadhat.

Az akció másnap folytatódott, az éjszaka során a tűzoltók által barkácsolt faoszlop darabokra tört és beleesett a kútba, szerencsére a két macskát nem temette maga alá. Az állatok továbbra is a párkányon kuporogtak, de egyre erőtlenebbül, már nem is nyávogtak. Újabb szomszéd csatlakozott a mentőgárdához: szerzett hevedert és kötelet, majd került egy önként jelentkező fiatalember – Vukovics Norbert -, akit óvatosan leengedtek a mélybe, ő pedig kihozta a két macskát.

A kutat azóta lefedték, az érintettek napirendre tértek a történtek felett. A két pórul járt macska időközben kiheverte a megrázkódtatásokat, újabb kalandokra indulnak. Bízunk benne, hogy a jövőben nem kerülnek veszélybe.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák