Sajtótájékoztatót tartott július 1-jén a z önkormányzat szocialista képviselőcsoportja. Weller János és Török Sándor képviselők fejtették ki véleményüket a júniusi önkormányzati ülés néhány napirendi pontjával kapcsolatosan.
Török Sándor a dunafüredi Csónakház tulajdonosával kötött bérleti szerződésről szólva elmondta: tavaly volt szó arról, hogy az önkormányzat megvásárolja az ingatlant, de ez a terv kútba esett. Vételről a jövőben valószínűleg nem lesz szó, ugyanakkor ismét szerződést kötöttek a tulajdonossal annak érdekében, hogy a városlakók használhassák a területet. A múlt évben minden általános iskolás ingyenesen kapta meg a tankönyveit – folytatta -, szeptemberben viszont csak az első osztályosok részesülnek ebben az ellátásban. A szűkítésnek költségvetési okai vannak, ugyanakkor – tette hozzá – a szociális rendelet továbbra is lehetővé teszi, hogy azok az általános és középiskolások, akik erre jogosultak, tízezer forintos tankönyvsegélyben részesüljenek. A jogosultság feltétele, hogy a családban az egy főre jutó jövedelem ne haladja meg a nyugdíjminimum másfélszeresét, 42700 forintot, emellett természetesen százhalombattai lakcímmel vagy tartózkodási hellyel kell rendelkeznie az igénylőnek. Arra külön felhívta a figyelmet, hogy a tankönyvsegély nem jár automatikusan, minden jogosultnak kérelmeznie kell, az igények benyújtásának határideje szeptember 30. A továbbiakban arról számolt be, hogy folytatódik az ingyenes védőoltás-akció. A gyermekek Rota-vírus és bárányhimlő elleni vakcinázására az idei költségvetésben 16 millió forintot szántak, tavaly több mint nyolcszáz gyermek részesült védelemben. A lányok HPV elleni védőoltása sem marad abba, a közbeszerzési eljárás lefolytatása után igényelhetik az érintettek.
Weller János képviselő a pótreggelivel kapcsolatos önkormányzati döntés körülményeit világította meg. Mint elmondta, évek óta megoszlanak a vélemények arról, szükség van-e a pótreggelire, és ebben még az intézményvezetők sem értenek egyet. Bölcs döntés született – fogalmazott -, mely szerint a következő tanévben az óvodákban megmarad a pótreggeli, az általános iskolákban ugyanakkor csak az első osztályosok kapják a juttatást. Megemlítette, hogy a szocialista képviselőcsoporthoz több városlakó juttatta el kérését, mely szerint korlátozni kellene Dunafüreden a rendezvényeket, volt, aki úgy fogalmazott, hogy az önkormányzat tiltsa be a programokat. Mint mondta, a képviselő-testület nem szólhat bele az általa fenntartott intézmények belső működésébe, így nem szabhatja meg, milyen rendezvényeknek biztosíthat helyet a VSZK. Véleménye szerint megoldást jelentene, ha a mostani sportcsarnok helyett megépülne egy rendezvénycsarnok, olyan technikai felszereltséggel, amelynek köszönhetően az eddigi problémák megszűnnének.



