Hat város, hat versenyző, hat feladat

A tavalyinál is érdekesebbnek ígérkezik az idei Játékos Városok Találkozója (JVT) a Battai Napokon. Nemcsak a látványosabb feladatok, izgalmasabb díszletek és szebb jelmezek miatt, hanem azért is, mert ezúttal igazi „nagyágyúkat”, négy megyei jogú várost és egy fővárosi kerületet hívott ki maga ellen Százhalombatta. No, nem életre-halálra, csupán hat ördögien kitalált feladatra, amiknek a végrehajtásához erő, ügyesség, gyorsaság és némi lelemény is kell. A sportos invitációt Debrecen, Eger, Győr, Zalaegerszeg és a főváros VII. kerülete (Erzsébetváros) fogadta el. Nyilván a legrátermettebb fiúkat és lányokat küldik a százhalombattai arénába, de a helyiek is gőzerővel készülnek augusztus eleje óta. És hogy mi a garancia arra, hogy valódi küzdelemnek leszünk tanúi, vagyis nem nekik lejt majd a pálya? Egyrészt Gundel Takács Gábor, az M1 műsorvezetője, aki játékvezetőként egyik városhoz sem kötődik, másrészt, hogy a meghívott csapatok jóval előbb megkapták a játékok pontos leírását, mint a hazaiak. Nem fogják meglepetések érni az ellenfeleket – ígéri Macsali Róbert főszervező -, vagy ha mégis lesz ilyen, arra a battai csapat sem számít…

És hogy milyen feladatokra készülhetnek a városi gladiátorok? Lesznek például „Éhes patkányok”, akik búzaszemeket gyűjtenek szemfüles macskák elől, lesz dominóépítés nagyban, aztán egy grandiózus kalózhajó, amire kincseket kell feljuttatni hatalmas hálókon átkelve, kishajók, amik rönkökön gurulnak, versenyzők, akik huzalon csúsznak, valamint szőlőszüret nagyon nagy madarakkal.

Akinek ez kevés, megnézheti a saját szemével, és drukkolhat szíve szerint a legméltóbbaknak a Városi Szabadidő Központban szeptember 13-án.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák