Tárnoki szüreti mulatság százhalombattaiak részvételével

  • img

Tizenöt diósdi, érdi, százhalombattai és tárnoki közművelődési intézmény, civil szervezet és alapítvány ez év áprilisában alakította meg a Közös érték - Közös Érdek Közkincs-kerekasztalt (KÉKÉK) azzal a céllal, hogy közös összefogással támogassa a térség településeinek kulturális programjait, népi hagyományainak, természeti értékeinek megőrzését és közkinccsé tételét. A civil szerveződés együttműködésének eddigi eredményei a 600.000 forintot eredményező közös pályázat és a Mezőföldi Vásár, de ilyen alkalom lesz a III. Tárnoki Szüreti Mulatság, amelynek programjaiba a százhalombattai KÉKÉK-tagok közül a Mezőföld Csücske Alkotóműhely révén a Sérültekért Alapítvány és a városban élő, ottani borospince tulajdonosok közül is bekapcsolódnak. Így a tárnokiak nem csak a helybelieket várják, hanem valamennyi százhalombattai érdeklődőt is az évszázados falusi hagyományokat a reneszánsz jegyében felelevenítő szeptember 27-i eseményekre.

A mulatság 14 órakor a szüretelők zenés táncos megállókkal tarkított lovaskocsis felvonulásával kezdődik. A Fő utcán található Művelődési Ház előtti téren 15 órától számítanak a látogatókra a kézműves bemutatón és vásáron. A kézműves foglalkozásokon szövéssel, kosárfonással, babakészítéssel és korongozással ismerkedhetnek kicsik és nagyok, a gyermekek részére pedig állatsimogató nyílik.

16 órától kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, a borszentelésre, valamint a Bara Zenekar és a Hajtóka Hagyományőrző Táncegyüttes bemutatójára. Az ünnepséget a téren rögtönzött trónusáról megszemléli, majd vásári körsétára indul Mátyás király és Beatrix királynő is. Az éjjel 11-ig tartó kavalkádban diósdi, érdi, sóskúti és százhalombattai, tárnoki fellépőkkel színes folklórprogram, gyermekműsorok, táncház, musical, mulatós- és fúvószene, harmonikával kísért bordalok jönnek sorra, de a szervezők bőségesen gondoskodnak a megéhezőkről és a megszomjazókról is.
Aki további részleteket szeretne megtudni, az keresse fel a www.tarnok.hu honlapot, illetve érdeklődjön a 23+387-117 számú telefonon.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák