Csökkent az iskolakezdők száma

  • img

Az előző évekhez képest lényegesen csökkent az iskolaérett gyerekek száma – hangzott el a Városi Beiskolázási Fórumon, amit április 15-én rendezett az önkormányzat a Városháza „B” épületében.

Míg az általános iskolák nyolcadik osztályából kétszázhatvannyolcan ballagnak el, az óvodai előrejelzések szerint mindössze százhetvenöt battai gyerek válik tankötelessé a 2005-2006-os tanévben. Bizonytalanná vált, hány első osztályt tudnak indítani a város négy általános iskolájában.

Mindegyik intézményben jó színvonalú szakmai tevékenység folyik, működtetésük stabil, kellően finanszírozott, ebben változást csak a jövő évi adóreform hatása okozhat – tájékoztatott az alpolgármester.

A bevezető után a négy általános iskola bemutatkozása következett. Az előadók oktatási-nevelési programjuk mellett ismertették szabadidős és szünidei foglalkozásaikat, szakköreiket, diákjaik különböző versenyeredményeit, továbbá a napközis és étkezési lehetőségeket. Ezeket az érdeklődő szülők a helyszínen kiosztott tájékoztató füzetekből ismerhették meg részletesen, és személyesen találkozhattak a leendő osztályfőnökökkel és napközis nevelőkkel is.

A fórumon a vártnál lényegesen kevesebb érdeklődő jelent meg, talán azért, mert a döntés előtt álló családok a nyílt napok során, vagy szülőtársaiktól már kellő információkat szereztek az iskolákról.

Az iskolai beiratkozás időpontja: április 20-án, 8-17 óráig; április 21-én, 13-18 óráig; április 22-én, 8-14 óráig.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák