Idősek, ha találkoznak

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Borús, esős idő köszöntött ránk október 17-én, de ez nem szegte kedvét azoknak, akik hivatalosak voltak a városi idősek-napi ünnepségre a Sportcsarnokba. 1854-en kaptak meghívót, mindazok a százhalombattaiak, akik ebben az évben legalább 65 évesek. A névre szóló meghívó mellett az önkormányzat ajándékát, az 1500 forint értékű vásárlási utalványt is kézhez kapták.

Ezúttal sem jelenthetett gondot, hogyan jutnak el a vendégek a helyszínre, hiszen az idén is két autóbusz szállította a meghívottakat.

Sok évvel ezelőtt, amikor először rendezett Idősek napját az önkormányzat, a vendégek még feszengtek, csak kevesen ismerték egymást, ezért alig lehetett látni beszélgető embereket az asztaloknál, mára azonban megváltozott a helyzet. Most már nemcsak azok köszöntik egymást, akik egy helyen dolgoztak aktív éveikben vagy egy utcában laknak, hanem azok is, akik az utóbbi időben ismerkedtek meg, hiszen egyre több alkalmuk nyílik a találkozásra. A város nyugdíjas klubjai összesen közel félezer tagot számlálnak, emellett az önkormányzat évente több alkalommal is szervez programokat kimondottan a nyugdíjasok számára.

A rendezvényen műsort adott a Városi Nyugdíjas Népdalkör, a Kökönye Citerazenekar, majd Vezér Mihály polgármester mondott ünnepi köszöntőt és ajándékot adott át a város legidősebb polgárának, az 1911- ben született Morvai Gábornénak. A legidősebb százhalombattai férfi, az 1914-ben született Tóbik Pál nem vett részt az ünnepségen, őt otthonában köszöntötték. Ezúttal sem maradt el azok köszöntése, akik éppen az Idősek napján ünneplik születésnapjukat. Az idén hatan vehették át az önkormányzat ajándékát.

Pajer András lépett a színpadra, majd Lagzi Lajcsi és vendége, Gyémánt Valentin szórakoztatta a közönséget. Az ebéd is nagy sikert aratott: töltött káposztát, majd óriás túrós batyut szolgáltak fel, s hozzá mindenki a neki leginkább megfelelő italt kérhetett. A jó hangulatú rendezvény után autóbuszok szállították haza a vendégeket.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák