Senki sem tudja megmondani, meddig és milyen hatásokkal kell számolnunk a nemzetközi pénzügyi válság kapcsán – mondta Vezér Mihály polgármester a Halom Televízió „Beszéljünk róla!” című műsorában.
A városvezetővel egyórás interjú készült, amelynek témája a választási ciklus kezdetétől eltelt idő értékelése, a jelenlegi helyzet áttekintése, valamint a jövőbeni tervek ismertetése volt.
A kérdésre, hogy a világon kibontakozó válság ismeretében nem kell-e újragondolni a százhalombattai fejlesztési elképzeléseket, a polgármester azt válaszolta: a helyzet azért is kiszámíthatatlan, mert ami jelenleg a nemzetközi pénzügyi világban zajlik, az távol áll a szakmaiságtól. Tény – mondta -, hogy nagy optimizmusra nincs okunk, főleg, mert köztudottan folyamatosan csökken az önkormányzatok állami finanszírozása, és nagy a város költségvetési feladatvállalása. Bizonyos beruházásokat a jövőbeni bizonytalanság miatt újra át kell gondolni, elsősorban azt figyelembe véve, hogy lesznek-e források a működtetésre. Megemlítette: jót tenne a nagyobb visszafogottság és a nagyobb takarékosság, és ebben a képviselőtestület minden tagja egyetért, ugyanakkor a konkrét csökkentési javaslatok mégis ellenállásba ütköznek.
A polgármester meggyőződése, hogy nehéz idők következnek, de nem szabad elfelejteni, hogy – amint azt egy amerikai mondás tartja – nem a pénz csinál minket, hanem mi csináljuk a pénzt, vagyis ha hozzáértéssel, kemény munkával adunk válaszokat a kihívásokra, akár előnyünkre is fordulhat a helyzet. Az erőfeszítéseket – tette hozzá – nem lehet megspórolni, mert tartós értékeket csak kitartással, munkával, áldozatok árán érhetünk el. Az, hogy milyen lesz a jövőnk, csak rajtunk múlik, de kétségtelen, hogy még többet kell dolgoznunk, még többet kiaknázni magunkból.
A város vagyonának helyzetéről szólva elmondta: biztonságban vannak a portfólióink. Az elmúlt időben sok szirénhang kereste meg a város vezetőit kedvező befektetési ajánlatokkal, de szerencsére a megfontoltság győzött, így állampapírokban fekszik a pénz, infláció feletti kamattal. A nagy problémát abban látja, hogy nincs elegendő idő a fontos kérdések megvitatására, de ez nem a helyi önkormányzat, hanem az önkormányzati törvény hibája. Operatív, kis ügyekkel foglalkozik a képviselő-testület, emiatt se idő, se kapacitás nem marad arra, hogy a város jövőjét érintő fontos kérdésekről beszélgessenek. Hasznos lenne pedig az eszmecsere, szükség volna arra is, hogy látogatást tegyenek más településeken, akár külföldön is, és átvegyék a másutt bevált módszereket.
A panelrekonstrukcióról szólva Vezér Mihály elmondta: nagyon jó, hogy ennek szükségességében minden képviselő egyetértett, és az is örvendetes, hogy az állam is szerepet vállalt benne, ezért kerülhetett sor a lakótelep jelentős hányadának felújítására. Sajnálatos, hogy vannak, akik eddig kimaradtak a programból, de a jövőben számukra is nyílnak újabb lehetőségek, emellett az önkormányzat is készül különféle konstrukciókkal, amelyek a felújítás ütemét felgyorsíthatnák. Elképzelhető, hogy a felújítási munkákat az önkormányzat végezteti el, ezt követően pedig a lakók nem a bankoknak, hanem az önkormányzatnak törlesztik majd az adósságot.
Végezetül a jövőről szólva elmondta: bízik benne, hogy Százhalombattát elkerüli a válság, nem kell lemondani a tervezett fejlesztésekről, és egyre élhetőbbé, egyre komfortosabbá válik városunk.



