Tíz millió a környezeti nevelésre

  • img

Az idei tanévet a környezetvédelmi nevelés évévé nyilvánította a százhalombattai önkormányzat, és 10 millió forintot szán a Környezetvédelmi Alapból az ehhez kapcsolódó programokra, valamint a speciálisan helyi témákkal foglalkozó oktatási segédanyagokra. A javaslat kidolgozója, Pogány Gyula jó befektetésnek tartja a gyerekek felvilágosítását. Erről és a hozzá tartozó szakterülettel kapcsolatos aktualitásokról beszélgettünk a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökével.

- Minden évben gond, hogy mire költsük a Környezetvédelmi Alapot. Némelyik oktatási-nevelési intézmény aktívabb a pályázásban, némelyik kevésbé, így a források nem arányosan oszlanak meg, és talán nem is a leghatékonyabban szolgálják a gyerekek környezetvédelmi nevelését. Ezért döntött úgy a bizottságunk, hogy a 2008-2009-es alap legnagyobb részét olyan városi szintű programra fordítjuk, amely minden gyerekhez eljut. Ezt a pénzt abba szeretnénk fektetni, hogy a szüleiknél környezettudatosabb felnőtt váljék belőlük. A munkatervet a pedagógusokból álló munkacsoportok alakították ki. Szerepel benne pályázat, kiállítás, járőrverseny, üzemlátogatás, de olyan helyi oktatási segédanyagok elkészítése is, amelyek kifejezetten a battai környezeti értékeket, veszélyeket, a védelmük érdekében tett erőfeszítéseket mutatják be. Minderre 5-10 millió forintot szán a képviselő-testület ebben a tanévben, de a keret felülről nyitott, tehát, ha érdemes, akár ennél többet is áldozunk erre a célra.

- Annak idején az Ön javaslatára indult el a helyi rendeletek felülvizsgálata. Miért tartotta fontosnak, és hol tart most ez a folyamat?
- Volt egy olyan rendelethalmazunk, amit az önkormányzatiság kezdete óta toldozgattunk-foldozgattunk. A rendeleteink egy része áttekinthetetlenné vált a sok módosítás miatt, másrészt sok területen hiányzik a szabályozás. A felülvizsgálat nem egészen úgy zajlik, ahogyan képzeltem, hiszen a munka zömét két közigazgatási tanácsadó cég végzi, és a képviselők, bizottságok nem túl aktívak, de úgy vélem, a célját akkor is el fogja érni. Megvizsgáltuk a helyi rendeletek törvényességét, illeszkedését a hazai jogrendszerhez, valamint az EU-direktívákhoz. Egy részükről kiderült, hogy feleslegessé váltak. Például a parlagfű-mentesítést mára törvény szabályozza. Más részük kisebb, formai módosításra szorul, egy harmadik csoport pedig olyan mértékű átdolgozást kíván meg, hogy érdemesebb új rendeletet alkotni. Ilyen például a zaj- és rezgésvédelemre vonatkozó rendelet, amit szeptemberben fogadtunk el, vagy a köztisztasági, ami októberben került napirendre. Utóbbi tervezetében például szerepel, hogy egyetlen flakon vagy csikk eldobása is szabálysértésnek minősüljön, vagy pontosítja a közterület fogalmát, azokra a külterületekre is vonatkoztatja, amelyek sajnos, vonzzák az illegális szemétlerakókat. Összességében úgy látom, év végére el tudjuk végezni a felülvizsgálatot, aminek áttekinthetőbb, életszerűbb, a hatályos jogi környezethez illeszkedő helyi szabályozás lesz az eredménye.

- A bizottsága tesz javaslatot az intézményi felújításokra és beruházásokra. Mi valósult meg idén, és mennyi pénzből?
- Összességében 480 millió forintot tervezett az önkormányzat felújításokra, és ebből 312 milliót fordítottunk az intézmények felújítására, amit idén is a SZÁKOM Kft. bonyolított le. Azt mondhatom, minden eddigi évnél jobban, határidőre, a költségkereteken belül végezték el a munkát. Amit terveztünk, mostanra 95 százalékban elkészült. Hátra van például az Idősek Gondozóházában építendő összekötő folyosó, ami a tűzvédelmi egyeztetések miatt késik. Több mint 35 milliót költöttünk önkormányzati bérlakások felújítására, kicserélték az Arany János iskola teljes villamos rendszerét, ami 70 millió forintba került, de nagyfelújítás történt a Szivárvány Óvodában is, 40 millió forint értékben.

- Ezek szerint jó döntés volt a SZÁKOM-ra bízni az intézményi beruházásokat?
- Igen. Ez a munka nagyon sok egyeztetést, szervezést igényel, amit kiválóan oldottak meg.

- A szeptemberi ülésen említést tett arról, hogy az önkormányzat pályázhatna a bérlakásai fűtésének egyedi mérhetőségére. Lesz ebből valami?
- Az országos pályázathoz való csatlakozásra a SZÁKOM Kft dolgozott ki javaslatot. A lakások egyedi mérhetőségének kialakításához 50 százalékos támogatást ad az állam. Célszerű először az egy tömbben, legutoljára épült 112+24 bérlakásunkkal pályázni, mert ezekben a házakban valamennyi ingatlan önkormányzati tulajdonban van, és mivel a csövek a lépcsőházakban futnak, a műszaki átalakítás nem érintené belül a lakásokat. A városnak 10,7 millió forintos önrészt kell biztosítania. A döntést 30-án hozza meg a képviselő-testület, és bízom benne, hogy pozitív lesz.

- A testületi-ülés napirendjei között a Batta-Invest Kft fejlesztési javaslatai is szerepelnek. Ezekkel kapcsolatban milyen álláspontot képvisel?
- Fejlesztési csomagot terjesztett elő a Batta-Invest, ami négy ütemből áll. Az első a Batta-Intech szolgáltató központ irodaszárnyának a bővítése, amiben a jelenlegi tálalókonyha 2-300 fős főzőkonyhává fejlesztése is szerepel. A csomag második üteme annak a területnek a hasznosítására vonatkozik, amely az Intech és a 6-os út között található, és a MOL-os vezetékek védőövezete miatt csak korlátozottan beépíthető. Felmerült, hogy lehetne ide építeni egy kamionparkolót, de mivel a környéken már több ilyen is van, jobbnak tűnik az Invest másik javaslata, ami bérbe adható üzem- és raktárcsarnokokra vonatkozik. A fejlesztési csomag harmadik szakasza az Intech műhelycsarnok-szárnyának bővítését és a negyedik a be nem építhető terület rendezését foglalja magában. Az Invest a teljes csomagra elkészíttette a megvalósíthatósági tanulmányt. Úgy vélem, nagyon sok pénzről és csak hosszútávon megtérülő, de megtérülő beruházásokról van szó. A foglalkoztatást és a helyi adóbevételeket növelő hatásuk is mellettük szól. A magam részéről azt fogom támogatni a testületi ülésen, hogy induljon el a tervezésük, az első ütem mindenképp valósuljon meg, mivel nagyon nagy rá az igény, a lehetséges forrásokat pedig vizsgáljuk meg.

- Lassan befejeződik az idei út- és járdarekonstrukció, de mikor kerül végre sorra a Damjanich út?
- Sajnos, nem tudom megmondani, mert akkora összegű – akár a fél milliárd forintot is elérő – beruházásról van szó, amit nehéz elképzelni tisztán önkormányzati forrásból. A felújításra vonatkozó tervek elkészültek, kétszer is pályáztunk a regionális fejlesztési keretre, sajnos, eddig eredménytelenül.

- Végül egy olyan kérdés, amit mostanában nem lehet nem feltenni. Ön szerint nálunk is újra kell gombolni a kabátot a nemzetközi pénzügyi válság várható hazai hatásai miatt?
- Abszolút mértékben. Felül kell vizsgálni a beruházásainkat, ezek közül van, amit el kell hagyni, vagy fel kell függeszteni a ciklus végéig. Emellett vissza kell szorítani a működési kiadásokat, a speciális célú támogatásokat. El tudom képzelni például, hogy azok a civil szervezetek, klubok, amelyek jelenleg jelképes tagdíjak mellett szinte minden céljukat önkormányzati hozzájárulásból valósítják meg, a jövőben csak azoknak a forrásoknak az arányában kapjanak közpénzt, amelyeket maguk teremtettek elő. Úgy vélem, felül kell vizsgálnunk a helyi adópolitikánkat is, mert ebben is vannak tartalékaink.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák