A százhalombattai görög, a szerb és a horvát képviselők is elfogadták a 2008. évi költségvetés bevételeinek és kiadásainak háromnegyed éves teljesítéséről szóló beszámolót, valamint módosították ez évi költségvetési terveiket. Mindhárom testület elfogadta a 2009. évi költségvetési koncepcióját.
A görög önkormányzat tervei között szerepel többek között anyaországi látogatás megszervezése a görög nyelvet tanuló gyerekek részére, testvérvárosi kapcsolat kialakítása és képzőművészeti kiállítás megszervezése. Tervezik a görög húsvét megünneplését és utazási kiállítás szervezését.
A szerb képviselő-testület az elmúlt évekhez hasonlóan jövőre is támogatást kíván nyújtani a Szerb Egyházközségnek. Immár hagyomány a grábóci zarándoklat, a kórus-találkozón való részvétel és az ünnepek (búcsú, falunap, szerb újév) megrendezésében történő közreműködés.
A horvát képviselő-testület 2009. január 3-ára tervezi a közmeghallgatást, amelyet Horvát Kulturális Esttel kötnek össze. A rendezvényen felelevenítik az újévi szokásokat. Battai gyerekek részére szerveznek táborozást Horvátországban, és továbbra is ápolni kívánják anyaországi kapcsolataikat.
Az idei évben változott a kisebbségi önkormányzatok állami támogatásának rendszere. A támogatás egy része általános működési támogatás, egy kisebb része pedig feladatarányos támogatásként igényelhető. Az erről szóló kormányrendelet az elmúlt év végén lépett hatályba. Százhalombattán valamennyi nemzetiségi önkormányzat úgy döntött, hogy benyújtja igényét a feladatarányos támogatásra. Az elbírálásra 2009. április 15-ig sor kerül, kedvező döntés esetén a kisebbségi önkormányzatok május 15-ig megkapják a támogatás első részletét.
A kisebbségi önkormányzatok várhatóan november közepén tartják következő ülésüket, amelyen véleményezik Százhalombatta Város Önkormányzata 2009. évi gazdasági koncepcióját, illetve meghatározzák jövő évi munkatervüket.

