A Kommunális, Városüzemeltetés és Közrendi Bizottság döntött az állategészségügyi telep jövőjéről. Úgy határoztak, hogy a továbbiakban nem a SZÁKOM Kft, hanem az önkormányzat működteti azt, ezzel ugyanis költséget tudnak megtakarítani. Kovács Lajos, a bizottság elnöke a Halom Televíziónak elmondta: a jövő évi költségvetési koncepció tárgyalásakor szem előtt tartották a dologi kiadások 10 százalékos csökkentésének szükségességét, ám ez sok esetben nem megvalósítható. A parkfenntartást végző Lián Kht-val 2010-ig szóló szerződése van a városnak, az útfelújításokról pedig már döntöttek, így ott sem volt lehetőség a mérséklésre. A bizottság elnökének véleménye szerint a műszaki tartalom egészséges csökkentésével lenne mód a költségek lefaragására. Abban is állást foglaltak, hogy a lakótelep felújítása folytatódjon, és a helyi pályázatok fenntartását javasolják.

