Felére csökkentették a képviselői tiszteletdíjakat

Egyhangú döntéssel felére csökkentette Hódmezővásárhely önkormányzata a képviselők tiszteletdíját csütörtöki rendkívüli ülésén és megszüntették a bizottsági tisztségekért járó díjazást - közölte a Csongrád megyei város jegyzője.

Korsós Ágnes közlése szerint bruttó 100 490 forintról bruttó 50 ezer forintra csökkentették a képviselők tiszteletdíját. A közgyűlés továbbá Lázár János polgármester javaslata alapján megszüntette a bizottsági elnöki és bizottsági tagságért járó díjakat, eltörölte a részönkormányzati és külső bizottsági tagok tiszteletdíját. A képviselők megszüntették a tanácsnokok díjazását is.
A jegyző kifejtette: egy vásárhelyi települési képviselő korábban átlag bruttó 161 760 forintot keresett. Hódmezővásárhely városa a közgyűlés és a bizottságok tagjaira, valamint a részönkormányzatra eddig évente 68 millió forintot költött. A döntés a város adófizetőinek éves szinten 50 millió forintos megtakarítást jelent majd. A döntés része a korábban a polgármester által meghirdetett takarékossági programnak, amelynek elindítását a gazdasági válság elhúzódásával indokolta a város vezetője.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák