Átszervezés és létszámcsökkentés

Május óta foglalkozik a százhalombattai képviselő-testület a Szákom Kft. gazdálkodásának racionalizálásával, illetve egyes tevékenységeinek kiszervezésével. Legutóbb arról született döntés, hogy a jelenlegi szervezetben, de a létszámot racionalizálva, 0 százalékos bérfejlesztés mellett működne tovább a kft. Emellett az önkormányzati szolgáltatói vagyon értékcsökkenésének újragondolása is költséghatékonyabb működést, a lakossági árak csökkentését tette lehetővé.

Mindezeket átgondolva a cég vezetése 15 munkavállalójának elbocsátásáról illetve belső áthelyezéséről döntött. Ennek megfelelően 9 fő kapja meg felmondását január 1-én, 3 dolgozó esetében az előnyugdíj lehetősége mellett döntöttek, és 3 alkalmazott kerül másik részleghez. A kollektív szerződés értelmében az elbocsátottaknak végkielégítés jár.
A létszámleépítés érinti a dolgozók munkarendjét is, így az ivóvíz és szennyvíz részlegnél csak a minimálisan szükséges létszámot tudják biztosítani, a szolgáltatás minőségében azonban nem lesz változás.

A TÁVHŐ diszpécserei továbbra is 24 órában ügyelnek, és a hibaelhárításra a készenlétben lévő dolgozókkal van lehetőség. Ezeknek a lépéseknek a megtételéhez az is hozzájárult, hogy a Szákom Kft. műszaki fejlesztései révén létrehozott egy olyan távfelügyeleti rendszert, amelyben a távhőközpontok direkt kapcsolatban állnak egymással és a központi számítógéppel. Ha a kezelő hibát észlel, azonnal beavatkozhat. A szennyvíz és ivóvíz hálózaton is ugyanilyen távfelügyeleti program működik, amely jelez a szivattyúk bármilyen jellegű zavaránál, illetve a víznyomás csökkenésekor.

Ezeknek a technikai fejlesztéseknek köszönhetően a létszámcsökkentés a szolgáltatás minőségét egyáltalán nem befolyásolja, így a lakosság ebből semmit nem vesz, nem vehet észre, erre üzemeltetési garanciát vállal a Szákom – hangsúlyozta Buzay József, a cég vezetője.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák