Képviselő-testületi összefoglaló - Új vezetőt állítottak a SZÁKOM élére

Felmentették Buzay Józsefet, a SZÁKOM Kft ügyvezetőjét, és hat hónapra Valkai Györgyöt bízták meg a cég vezetésével. Ezzel együtt lekerült a napirendről az önkormányzati tulajdonú kommunális szolgáltató kiszervezése is. Ezek voltak a százhalombattai képviselő-testület december 16-i, idei utolsó ülésének legfontosabb döntései.

Rendeletet alkotott a képviselő-testület az átmeneti gazdálkodásról. Ennek keretében egyebek mellett támogatták az NB I-es kézilabdacsapat és az NB II-es focicsapat igényét. Előbbi az elmaradt bérek kifizetéséhez, utóbbi pedig a bajnokság befejezéséhez kért előre hozott támogatást a 2009-es költségvetés terhére. A helyi jogszabály lehetővé teszi a költségvetési rendelet elfogadását megelőzően, egyes kötelező és önként vállalt feladatok 2009. évi előirányzatának biztosítását, közbeszerzési eljárások elindítását, amelyekről korábban a képviselő-testület nem döntött, és fedezete meghaladja a 2008. évi eredeti előirányzat időarányos részét.

A 2009-es tanév kezdetétől 2 iskolapszichológus kezdheti meg munkáját a Nevelési Tanácsadóban. A szakemberek az általános iskolákban végeznek majd iskolapszichológiai szolgáltatást. A 2010-es tanévtől a középiskolai igények kiszolgálására újabb státusszal bővül a helyi pedagógiai szakszolgálat.

Módosították a köztemető és a temetkezések rendjéről, a köztemető üzemeltetéséről szóló rendelet, és meghatározták a testület 2009.év első félévi munkatervét.
Meghatározták a helyi autóbusz-közlekedés tarifáit. 2009. január elsejétől 5 százalékkal emelkednek a viteldíjak. Az előre váltott menetjegy 140, az autóbuszon vásárolt jegy 165 forintba kerül a jövő évben. Az egyvonalas havi bérletért 3120, az összvonalasért 3310 forintot kell fizetni. A tanulók és a nyugdíjasok bérlete 935 forintba kerül.

Első olvasatban tárgyalták Százhalombatta Integrált Városfejlesztési Stratégiáját (IVS). Az előre láthatólag 8-10 évre szóló dokumentum meghatározza a jövőbeni fejlesztések főbb irányait. Megalkotása azért fontos, mert előnyt jelent a fejlesztésekhez igényelhető pályázati támogatások megszerzésében.

Alapítói ülés keretében döntöttek arról, hogy az ingatlankezelési feladatokat a továbbiakban is a SZÁKOM Kft. látja el. A Vagyongazdálkodási Bizottságnak legkésőbb jövő szeptemberre kell elkészítenie azt a javaslatot, amely költséghatékonyabb megoldást tartalmaz.
A képviselő-testület visszavonta a Batta Holding Kft. alapítására vonatkozó korábbi határozatát, és leállította a SZÁKOM Kft. kiszervezésével kapcsolatos előkészítő munkát. Felmentették Buzay Józsefet, az önkormányzati tulajdonú kommunális szolgáltató cég ügyvezetőjét, és hat hónapra Valkai Györgyöt bízták meg a cég vezetésével.

Zárt ajtók mögött született döntés a „Testnevelési és Sport Elismerő Oklevél” odaítéléséről.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák