Alakuló ülést tartott december 17-én a Hulladékkommandó a „Matrica” Múzeumban. A találkozón a Kommunális, Városüzemeltetési és Közrendi Bizottság elnöke, a Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi referense, a Közterület-felügyelet vezetője, a Polgárőrség képviselője és az Arany János Általános Iskola és Gimnázium felelős munkatársa mellett öt civil szervezet is részt vett, emellett önkéntesek is jelentkeztek.
Mint elhangzott, hamarosan együttműködési megállapodást írnak alá a Polgárőrséggel és a Közterület-felügyelettel a kommandóban való részvételről, így januártól a több mint húsz önkéntes közösen járőrözik majd a közterület-felügyelőkkel és a polgárőrökkel.
Kriszticsné Tápai Mónika, a járőrszolgálat vezetője elmondta: a tervek szerint különböző napszakokban és a legkülönfélébb helyszíneken járőröznek majd, de kiemelten figyelik a már ismert kritikus pontokat, így az Erkel körúti garázssor mögötti erdős területet, a Duna-partot, valamint az Óváros és Érd közötti részt. Mindenek előtt fel szeretnék mérni a helyzetet, majd tisztító akciókat is hirdetnek.
Az alakuló ülésen megjelent civil szervezetek már korábban is szerveztek takarítási akciót, így a „Matrica” Múzeum Baráti Köre a Régészeti park környékén, valamint a római kori romok környékét tisztogatta meg több alkalommal, a Dunai Flottilla Ifjúsági és Gyermek Egyesület a Duna-partot, a Szertelenül Egyesület és a Fókuszban Batta Ifjúsága Közhasznú Egyesület pedig a város már pontjain tartott takarítási akciót, de mindnyájan arról számoltak be, hogy rövid időn belül ismét megjelentek az illegális szemétkupacok. A Hulladékkommandó célja a meglévő szemét eltakarítása mellett az újabb hulladékok lerakásának megakadályozása.
A szolgálat anyagi forrásokkal nem rendelkezik, ezért kérik, hogy akik támogatni szeretnék a működését, ajánlják fel adójuk 1 százalékát a Faluvédő Egyletnek, illetve támogatásukat juttassák el az egylet számlájára, az Érd és Vidéke Takarékszövet százhalombattai kirendeltségénél vezetett 6480073-10705438-0000032 számú alszámlára.



