Szűrővizsgálatot szerveznek a dolgozóknak

Míg egy munkacsoport a több évre szóló, városi szintű szűrőprogramon dolgozik, néhány akcióra már sor került.

A Futabatta résztvevői már hozzászoktak az egészségvédők jelenlétéhez, és novemberben a képviselő-testületi ülés előtt is volt alkalom vérnyomásmérésre, vércukorszint vizsgálatra, testzsír- és testtömeg index mérésre. Az önkormányzat láthatóan igyekszik jó példát mutatni, ezért január második hetében a képviselők, az intézményvezetők és a köztisztviselők vehetnek részt átfogó szűrésen.

Egyebek mellett az alábbi vizsgálatokat végzik majd el a szakemberek: vérnyomás, alsóvégtagi doppler vizsgálat, doppler index, nyaki főütőér vizsgálata duplex ultrahanggal, 45 év feletti nőknél csontritkulás mérés, érfal rugalmasság vizsgálata arteriográffal, valamint bőrgyógyászati vizsgálat. A prevenciós vizsgálatok célja, hogy az önkormányzati munkavállalók egészségügyi állapotát felmérje, egészségügyi állapotukat javítsa, kimutassa a rejtett betegségeket, illetve kockázati tényezőket. A vizsgálatokon több mint százötvenen vehetnek részt január 13-án és 15-én.

A városi szintű szűrőprogram tervezetét januárban terjeszti a képviselő-testület elé a kidolgozással megbízott munkacsoport.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák