Csak a pénzen múlik

Kész a Damjanich út teljes felújításának terve, mi több, szakaszos kivitelezésre is alkalmas – mondta el Kiss József, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának vezetője a dunafüredi lakossági fórumon. Óriási, több száz millió forintos bekerülési összegről van szó, éppen ezért a város pályázaton próbálja megszerezni a munka elvégzéséhez szükséges pénzt. Két alkalommal már adtak be pályázatot, mindkétszer be is fogadták azt, végül azonban nem támogatták a kérelmet. Természetesen minden kínálkozó lehetőséget megragadunk – hangsúlyozta az irodavezető -, ezért Százhalombatta jelentkezik az újabb pályázati kiírásra is. A Városi Családsegítő és Gondozási Központ épületének felújítása még ebben az évben megkezdődhet az erre benyújtott pályázat kedvező elbírálása esetén. A munka részben a funkcióváltás miatt szükséges átalakításokat tartalmazza majd, így például megszüntetik a fölöslegessé vált fürdőszobákat. A pályázati feltételek között az akadálymentesítés is szerepelt, ezért liftet is kialakítanak, emellett sor kerülhet a nyílászárók cseréjére is. A pályázatról a közeljövőben döntenek.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák