Bennünket is elért a recesszió

  • img
  • img
  • img
  • img

A válság érzékenyen érintette az állami büdzsét, és ez hatást gyakorol minden település, így Százhalombatta költségvetésére is – mondta Vezér Mihály polgármester a január 26-án a Pártok Háza nagytermében megtartott közmeghallgatáson. Hozzátette: pánikra nincs ok, megfontolt gazdálkodással úrrá lehetünk a helyzeten.

Ismertette a 2009-es év legfontosabb számait. A város tervezett bevételei 9,3 milliárd forintot tesznek ki, ebből 4,4 milliárd származik a helyi adóból, amelynek tetemes része – 3,8 milliárd – az iparűzési adó. A város 1,4 milliárd forintos állami támogatásra számíthat, 2,3 milliárd folyik be pályázatok bevételeiből. A kiadási oldalon 13,1 milliárd forintos összeg áll, amelyen belül a működési kiadások 6,5 milliárd forintra rúgnak – amire 6,7 milliárdos működési bevétel nyújt fedezetet. Összességében a város tervezett kiadásainak teljesítéséhez 3,8 milliárd forintos vagyonbevonásra lesz szükség.

Ezt követően részletezte, milyen működési kiadásokat tervez az önkormányzat. Az oktatásra (óvodákra, általános iskolákra, nevelési tanácsadóra, középiskolára) 1,8 milliárd forintot szánnak, egészségügyi szolgáltatásokra 176,2 milliót, az oltási programok folytatására pedig 70 millió forintot. A kulturális kiadások a terv szerint 397 millió forintot tesznek ki (a BMK-t 232, a múzeumot 88, a könyvtárat pedig 77 millió forinttal finanszírozzák), szociális kiadásokra pedig 653,5 millió forintot terveznek (a VCSGK és a bölcsőde üzemeltetésére 477, az ellátottak juttatásaira, azaz a segélyekre 176,5 milliót szánnak). A sport célú kiadások összességében 525 millió forintot tesznek ki, ebből a VSZK és a hozzá tartozó létesítmények működtetése 433 millió forintba kerül, a sportszervezetek támogatására pedig 92 millió forint jut. A Kézilabda Egyesület 24, a Labdarúgó Klub 18 millió forintos támogatást kap, a fennmaradó 50 millió forint a sport pályázati alapba kerül. A civil szervezetek támogatására 181 millió forintot tervez az önkormányzat.

A fejlesztési kiadások sorában első helyen szerepel a Szent István tér és a BMK rekonstrukciója 2,266 milliárd forinttal, a Dél-budai Regionális Szennyvízprojekt 937 millió, a Batta Ipari Park bővítése 760 millió, az Óvárosi Óvoda építése 400 millió forinttal. A panel-felújítási programra (az úgynevezett egyharmados pályázatokra) 210 millió forintot, az energia-megtakarítási pályázatokra pedig 60 millió forintot terveznek. A számok még nem véglegesek, ugyanis a költségvetésről a február 12-i ülésén alkot rendeletet a képviselő-testület.

Retz Róbert az iránt érdeklődött, szándékában áll-e az önkormányzatnak egy gondozóház építése a sérültek számára. A polgármester azt felelte, hogy erre a célra nem tartalmaz pénzt az idei költségvetés, de hasznosnak tartaná, ha egy városi kerekasztal-beszélgetésen vitatnák meg az érintettek, milyen támogatási formákat biztosít a város, és ez megfelel-e a rászorultaknak. Illés László egyebek mellett az Érdre átvezető kerékpárút siralmas állapotát tette szóvá, de mint Kiss József műszaki irodavezető válaszából kiderült, a körülmények egyelőre nem kínálnak megoldási lehetőséget. Egy óvárosi lakos a Turul utcai állapotokat fájlalta: nincs közvilágítás, nincsenek közművek, a murvás szórás miatt pedig télen a síkosság-mentesítést sem lehet elvégezni. Mint elhangzott, a víz- és szennyvízvezeték kiépítése idén megvalósul, csak azt követően kerülhet sor az út megépítésére. Szóba került az óvárosi autóbuszjáratok menetrendje, a hozzászóló szerint más útvonalon kellene közlekedtetni a járatokat, ám – amint a válaszból megtudhatták a résztvevők – a csuklós buszok a hely szűkössége miatt nem közlekedhetnek a kérdéses vonalon. A helyi tömegközlekedés biztosítására tavaly meghirdetett pályázatra csak a Volánbusz jelentkezett, idén ismételten pályázatot írnak ki, amelyben a felmerült igényeket is megfogalmazzák majd. Fazekas Csaba az energiatakarékos pályázatok fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy a helyi pályázatok mellett érdemes az országos pályázatokra is jelentkezni. Példaként említette az öko-pályázatot, amelyen fűtéskorszerűsítésre lehet támogatást nyerni. Egy hozzászóló úgy fogalmazott: Százhalombatta a játszóterek fővárosa lehetne, de amellett, hogy az önkormányzat nagy gondot fordít azok felújítására, megóvásukra több figyelmet kellene szentelni. Ehhez csatlakozva Gyuricza Péter azt javasolta, hogy meg kellene szüntetni az éjszakai alkoholárusítást a városban, emellett szükségesnek tartaná a szigorúbb fellépést azokkal szemben, akik a város útjait gyorsulási versenypályának tartják.

A fórum végén Vezér Mihály arra kérte a résztvevőket, minden lehetséges módon juttassák el véleményüket, észrevételeiket az önkormányzathoz, éljenek a fórumok kínálta lehetőségekkel, keressék a kapcsolatot települési képviselőikkel, mert a sikeres működéshez elengedhetetlen a jó szándékú kritika és az építő párbeszéd.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák