Százhalombattai önkormányzati képviselők és intézményvezetők tettek látogatást a Balaton-parton január 3-án, hogy megnézzenek néhány eladó üdülőt.
A képviselő-testület úgy döntött, megválik a mára korszerűtlenné vált balatonalmádi táborhelytől, és alkalmasabbat, a tóparthoz közelebbit keres. A piackutatással a Batta-Invest Kft-t bízták meg. Mérges István ügyvezető összesen négy kiválasztott ingatlant mutatott meg a küldöttségnek.
Az első kettő Zamárdiban igazi szocreál épületkísértetnek bizonyult, de a Lellei – kivételesen jó vételnek tűnő – szállodáról is úgy vélekedtek az iskolaigazgatók, hogy nem gyermeküdültetésre való. Nincs udvara, és a gyerekek közös programjait, felügyeletét is nehéz lenne megszervezni.
Kivétel nélkül mindenkinek tetszett viszont a balatonszárszói panzió, amit eredetileg iskolának építettek még a háború végén. A 410 négyzetméteres, jó állapotú épülethez kétezer négyzetméteres ősfás telek tartozik, amit egy kis patak szel ketté. Háromszáz métert kell csupán sétálni a Balaton-partig, ahol szabad strand is található, és nincs messze az üdülőtől a József Attila emlékház sem. Természetesen annak is számos előnye lehet, hogy Balatonszárszó nemcsak üdülő-, hanem irodalmi emlékhely is több kapcsolódó látnivalóval és rendezvénnyel.
A kétszintes panzióban öt szoba és két apartman található. A központi fűtésnek köszönhetően télen is használható az épület. A házhoz tartozó zöld területen kiépítették az elektromos csatlakozásokat, így sátorozni is lehet. Az ingatlan irányára 65 millió forint.
Az egykori iskolaépület és környezete még a téli szürkeségben és kopárságban is kellemes hangulatot árasztott, így aztán a delegáció minden tagja úgy vélekedett: itt biztosan jól éreznék magukat a gyerekek, és jó helyen is lennének. Elhangzott olyan elképzelés is, hogy százhalombattai családok is használhatnák az üdülőt önköltséges, illetve kedvezményes áron. A vásárlásról, illetve a hasznosításról a képviselő-testület fog dönteni.







