Dühöngő helyett parkoló

  • img

A rozsdás, lyukakkal tarkított kerítésen függő tábla szerint a dühöngő ebben az évszakban reggel nyolc és délután hat óra között tart nyitva. Ehhez képest a kora reggeli időpontban a kapu tárva-nyitva, a lakathoz láthatóan jó ideje nem nyúlt senki.

. Persze nem is kell bezárni – mondja Szalai Attila, a körzet települési képviselője -, ugyanis az elkerített területet szinte soha nem használja senki. Hozzáteszi: nem talál erre magyarázatot, mert a lakótelep belsejében lévő dühöngőben nagy a forgalom, de úgy tűnik, az Erkel körúti nemcsak a városon, de a sportolni vágyók érdeklődésén is kívül esik.

Javaslatára hamarosan változik a helyzet. A kihasználatlan helyet kettéosztják, így továbbra is lesz sportolási lehetőség, de fele akkora területen, mint korábban, a dühöngő másik felét pedig hozzáadják a parkolóhoz. Ezzel egyrészt enyhítenek a környéken lakók parkolási gondjain, mert huszonöt-harminc autó számára jut hely, másrészt a megkisebbített terület az elbontott anyagok felhasználásával, illetve újak beépítésével kaphat egy jó állapotú kerítést.

A tavaly elfogadott út- és járdarekonstrukciós tervben ez a munka is szerepel, ami azt jelenti, hogy idén mindenképpen sor kerül a változtatásra.

Ugyanehhez a választókerülethez tartozik az Erkel körút 37-42. közötti társasház, ahol nagyon sok lakó kérte a parkoló lezárását, mivel a buszsofőrök szokásává vált, hogy oda állnak be hajnalonként melegíteni a járművüket. A képviselő-testület megszavazta, hogy ez a terv is kapjon helyet az út- és járdarekonstrukciós programban, így a parkolót az egyik végén lezárják. „Ezzel elérjük, hogy a buszok nem mennek be oda, emellett a zárószigetet parkosítani lehet, ezáltal szebbé válik a környék” – mondta Szalai Attila.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák