Közmeghallgatást tartott a százhalombattai Görög Kisebbségi Önkormányzat február 12-én. Németh Barbara elnök elmondta: az összejövetelen elsősorban az idei lehetőségekről esett szó, arról, mely elképzeléseiknek van realitása, és melyek azok, amelyek megvalósítását későbbre kell halasztaniuk. A város önkormányzata a tavalyi 1 millió helyett az idén ötszáz ezer forinttal támogatja a százhalombattai görög kisebbséget, és ez azt jelenti, hogy újra kell gondolniuk a terveket. Úgy tűnik, az idei nyáron a görögországi táborról le kell mondaniuk, és a görög nemzetiségi napok a korábbi három helyett csak egyetlen napra korlátozódnak. Németh Barbara úgy látja, nem szabad visszalépni, szeretnék életben tartani eddigi kezdeményezéseiket. Folytatni szeretnék a görög nyelv oktatását, sőt, a terveikben szerepel, hogy elindítják a nappali nyelvtanítást az Arany János iskolában. A görög táncház iránt nagy volt az érdeklődés, ezért az idei tervekben is szerepel, várhatóan negyedévenként egy alkalommal szervezik meg. A görög származású mecénás, Sina Simon emlékére kiállítást szeretnének bemutatni a BMK-ban, lehetséges, hogy a nemzetiségi napok rendezvényeihez kapcsolódik majd a program.
Új hír, hogy a görögországi Nausa önkormányzata megkereste a százhalombattai önkormányzatot testvérkapcsolat kialakítása céljából. Szeretnék, ha még ebben az évben sor kerülhetne az erről szóló megállapodás aláírására.

