Nyolcszáz millió forintos uniós támogatást nyert Százhalombatta önkormányzata a Szent István tér és a művelődési ház rekonstrukciójához – jelentette be Vezér Mihály polgármester, Jánosi György, a körzet országgyűlési képviselője és Tóbiás József országgyűlési képviselő a városházán rendezett sajtótájékoztatón március 5-én.
Az önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében pályázott a közel 2,3 milliárdos beruházás támogatására. A tervezett beruházás eredményeként a főtér kert- és tájépítészetét valósítják meg. Új térburkolatot kap a városközpont, 62 férőhelyes, ingyenes, lifttel ellátott mélyparkoló épül, zenepavilon, harangjáték, különböző hatású vizek, szökőkutak díszítik majd a teret, és itt kap elhelyezést az új postahivatal is. Emellett épületgépészeti felújítást hajtanak végre a Barátság Művelődési Központban, és korszerűsítik a színháztermet. A beruházás része a városháza B épületének átalakítása is, amelynek előterében nyomtatványbolt és büfé kaphat helyet.
Vezér Mihály polgármester arról tájékoztatott, hogy igen szigorú, az uniós normáknak megfelelő közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, csak ezután indulhat el a kivitelezés, előre láthatóan kora nyáron. A befejezés 2010 tavaszára várható. Hozzátette: a most megítéltnél több támogatásra pályázott a város, így elképzelhetőnek tartja, hogy a beruházási tervek műszaki tartalmán változtatni fog a képviselő-testület a költségek lefaragása végett.
Jánosi György elmondta: a kormány a napokban tette közzé a városközpontokra kiírt pályázatok eredményét. Választókörzetében Százhalombatta mellett Érd is 800 millió forintos támogatásban részesült, amellett Diósd is túljutott a faluközpontok rehabilitációjára kiírt pályázat első fordulóján. Kérdésre válaszolva hozzátette: igen szigorú pontrendszer alapján születik döntés a pályázatok elbírálásáról. Előnyt élveznek a hátrányos helyzetű települések, de mivel a százhalombattai pályázat tartalmilag igen színvonalas volt, kellő politikai erővel, tárgyalásokkal sikerre lehetett vinni.
Ebben a ciklusban összesen 4 milliárd forintos vissza nem térítendő pályázati forrást sikerült a választókörzetbe irányítani. Ennek köszönhetően újulhatott meg a diósdi óvoda, az érdi Gárdonyi iskola, kezdődhet el a Benta-völgye rehabilitációja, az érdi rendelő és a városközpontok rekonstrukciója.
Tóbiás József az Európai Unió alapeszméje, az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, az unió nemcsak teher, hanem lehetőség is a Magyarországon élők számára. Ezzel akkor élünk a legjobban, ha mind a munkát, mind annak eredményét közösnek tekintjük.



