A tánc hazai fellegvárává válhat Százhalombatta, miután a képviselő-testület március 13-i tanácskozásán elfogadta a Magyar Fesztivál Balett ajánlatát. A világhírű társulat ősztől a városba helyezné székhelyét, az önkormányzat pedig támogatásban részesítené a működését. Az erről szóló megállapodás aláírására már felhatalmazták a polgármestert.
Napirend előtt Szabó Attila alpolgármester a képviselő-testület nevében gratulált Vezér Mihály miniszteri kitüntetéséhez. A polgármester kiemelte, az elismerést nem tekinti személyesnek, hiszen a városban minden feladat, fejlesztés, ötlet megavalósítása csapatmunkában történik.
Zárt ajtók mögött született döntés a Közrend, Közbiztonsági Elismerő Oklevél odaítéléséről, a helyi közlekedés autóbusszal történő biztosítására vonatkozó pályázatról és egy önkormányzati bérleménnyel kapcsolatos szerződés meghosszabbításáról.
Alapítói ülések keretében tárgyalták az önkormányzat gazdasági társaságainak beszámolóit. Az összes társaság esetében elfogadták a beszámolókat, valamint az idei évre vonatkozó gazdálkodási terveket, és döntöttek az ügyvezetők jutalmazásáról is. A jövőben nem az év elején kitűzött célfeladatok alapján kaphatnak prémiumot a cégvezetők, hanem évente két alkalommal, a féléves és az éves beszámoló tárgyalásakor értékeli munkájukat testület.
Térítésmentesen használhatják a Polgárok Házában számukra kialakított helyiségcsoportokat a városi médiumok, a Rádió 6, a Halom Tv és a Százhalombattai Hírtükör.
Idén nyáron még biztosan balatonalmádi városi üdülőben nyaralnak a battai gyermekcsoportok. A testület nem tett le az új üdülő vásárlásáról sem, de csak abban az esetben döntenek így, ha az kevesebbe kerül, mint a felújítás. Az almádi üdülőn elvégzik a szükséges felújításokat, és közben tovább kutatnak más lehetőség iránt.
Ha az érintettek többsége támogatja, kafetéria rendszert vezet be az önkormányzat a közalkalmazottak részére. Erről Szabó Attila sürgősségi indítványára döntöttek. Az alpolgármestert megbízták, hogy végezze el a rendszer előkészítésével kapcsolatos feladatokat, és terjesszen konkrét javaslatot a testület elé legkésőbb a májusi tanácskozásra.
A Markó Iván Kossuth Díjas, Príma Primissima Díjas, Érdemes Művész vezette Magyar Fesztivál Balett az idei év őszétől Százhalombattán működik. A tizenhárom tagú társulatból öten élnek városunkban, de arról nyilatkoztak, hogy mindannyiukat megérintette a hely kellemes hangulata, az itt élők kultúra iránti fogékonysága. A képviselő-testület és a társulat öt évadra szóló megállapodást köt, aminek aláírására a képviselő-testület a polgármestert hatalmazta fel. A Magyar Fesztivál Balett március végén két előadást is tart városunkban.
Elfogadták a Volánbusz 2008-as beszámolóját, és döntöttek a közlekedési koncepció végrehajtásához kapcsolódó fejlesztési feladatokról is. Jövőre elkészül a Damjanich út Erkel Ferenc körút és Hága László út közötti szakaszának rekonstrukciója, és novemberig felmérik a városban a kerékpártárolók kiépítésének lehetőségeit és költségeit.
Meghatározták az óvodákban és az iskolákban indítható csoportok és osztályok számát, de a beíratások után, a tényleges adatok birtokában újra tárgyalnak a témáról. Az intézményvezetők kérésére módosították az óvodai körzethatárokat.
Egyhangúlag elfogadták a Men For Care Kft. 2008-as egészségügyi szakellátásról készült beszámolóját.
Tájékoztatót fogadtak el a nagyobb beruházások helyzetéről, valamint a pályázatfigyelésről és pályázatírásról. A képviselők tájékoztatást kaptak a Kőrisfa utcában épülő mentőállomás előkészítéséről, amely a tervek szerint év végére fejeződhet be.
Elvi hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy új gyógyszertár nyíljon a Tesco áruház területén.
A Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság középtávú programot készített a határozott idejű bérletbe adott bérlakások értékesítésére. A lakásokat piaci forgalmi értéken a jelenlegi bérlőknek ajánlják fel megvételre. Az értékesítés konkrét feltételeiről májusban alkotnak rendeletet.
Módosították a 2008. évi költségvetésről szóló rendeletet, és elfogadták a 2009. évi közbeszerzési tervet.
Elfogadták a város közbiztonságának helyzetéről szóló beszámolót. Feltehetően a térfelügyeleti rendszer elindításának is köszönhető, hogy sokat javultak a közbiztonsági mutatók az előző évhez képest. A bűncselekmények száma 34,8 százalékkal volt kevesebb, mint 2007-ben, ezen belül a gépkocsilopások száma 60,67, a betöréses lopások száma 73,1 százalékkal csökkent. A térfelügyeleti rendszer állapotáról és működésének tapasztalatairól, az Óvárosi Körzeti Megbízotti Iroda működésének tapasztalatairól és a zajkommandó szervezéséről is készült tájékoztató. Tárgyaltak a polgárőrség 2008. évi munkájáról és az önkormányzati támogatás felhasználásáról, valamint elfogadták a polgárőri munka hatékonyságának javítására vonatkozó javaslatot és a közterület-felügyeletről szóló beszámolót.
A százhalombattai képviselő-testület a tervek szerint április 30-án tartja soron következő ülését.

