Bokrétaünnep a főtéren

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Feltűzték a bokrétát, azaz a szalagokkal feldíszített ágat az épülő konferenciaközpont tetejére, jelezve, hogy szerkezetkész az épület. A bokrétaünnepséget április 3-án délelőtt a második szinten rendezték, az egyik, egyelőre üres monumentális teremben.

Vezér Mihály polgármester köszöntőjében kiemelte: a nehéz kezdet után felgyorsultak az események, így most már biztosnak látszik, hogy ez év őszén sor kerülhet az átadási ünnepségre. A kivitelezés eddig mintaszerűen zajlott, úgy a munkavédelmi szabályok betartása, mint a környezetkímélő technológiák alkalmazásának tekintetében. A komplexummal szemben nagyok az elvárások, egyrészt építészeti vonatkozásban, másrészt azt várjuk tőle, hogy megváltoztatja majd a városlakók egymáshoz való viszonyát, közösségteremtő szerepet tölt be. Az új épület nemcsak szép lesz, hanem hasznos is, egész Százhalombatta javát szolgálja – példaként említette, hogy a városi főposta, amely jelenleg spártai körülmények között működik, átköltözik majd a főtéri épületbe, ahol mind az ügyfelek, mind pedig a postai dolgozók kulturált környezetben találkozhatnak. A beruházás célja, hogy akik ide jönnek, a konferenciaközpontban gyarapítsák tudásukat, a rendezvényeken pedig érezzék jól magukat. Az épület tetején kávéház kap helyet, körülötte pedig tetőkertet alakítanak ki, ahol sétálhatnak majd az emberek és gyönyörködhetnek a panorámában.

Szabó Lajos, a Kalotherm Zrt vezérigazgatója arról beszélt, hogy már látszik, milyen lesz az épület, de a látványos munkák ezt követően kerülnek sorra, burkolatot kapnak a még nyers falak és a padlózat. Gratulált a polgármesternek, az önkormányzatnak és az egész városnak az új létesítményhez, amelyre – mint mondta – joggal lehet büszke minden százhalombattai.

Ezt követően az ünnepség résztvevői a felsőbb szinteket is megtekintették, majd sétát tettek és megnézték a nemrég elkészült Polgárok házát, ahol a Rádió 6, a Halom TV, valamint a Hírtükör szerkesztősége található, s hamarosan a helyi párt- és civil szervezetek is igényelhetnek irodahelyiségeket.

A főtéri építkezéshez eddig 6000 köbméter betont és 800 tonna betonvasat használtak fel. 8000 köbméter földet szállítottak el, 400 műanyag, valamint 150 alumínium nyílászárót építettek be. 14000 négyzetméter falat húztak fel és 2500 négyzetméter tetőfelületet szigeteltek le. Az épületet egy kilométer hosszúságú üvegkorlát díszíti majd.

A városközpont átalakításának következő üteme a közbeszerzési eljárás augusztusi lezárása után, várhatóan szeptemberben indul, és 2010 áprilisára ér véget.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák