Programajánló

November 12-én, 18 órakor: Alföldi Terézia, Nagy Rozália és Regős Ágnes közös kiállítása a BMK Előtéri Galériájában. Megnyitja: László Bandy - Közreműködik: Soma - A tárlat november 25-ig látható.

November 12-én, 19 órakor: O’Neill: VÁGY A SZILFÁK ALATT - A Budaörsi Játékszín előadása a BMK Színháztermében – Színházbérlet II.

November 13-án, 10 órától: KATOLIKUS IFJÚSÁGI NAP az Óvárosi Közösségi Házban a Katolikus Egyházközség szervezésében

November 13-án, 18 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR – rockopera két részben a Sziget Színház előadásában - DIÁKSZÍNHÁZ BÉRLET I.

November 13-án, 17 órakor: Az elektromos gitár rangos megszólaltatói – Joe Satriani, Eric Johnson, Steve Vai, Stevie Ray Vaughan – Zenei Estek a Hangtárban

November 14-én, 16 órától: Második SZENT MÁRTON NAPI ÚJBOR ÜNNEPE a BMK-ban.

November 17-én, 19 órakor: Vágy a szilfák alatt – Budaörsi Játékszín

November 18-án, 18 órakor: A lélek tanulása: az egotól a létezésig – dr. Kóródy Tivadar pszichológus előadása a Hamvas Béla Városi Könyvtárban

November 20-án, 9-től 20 óráig: ŐSZI KUPA - A Magyar Látványtánc Szövetség Táncversenye a BMK-ban

November 20-án, 19 órakor: Bernát (…aki szalma) – Budaörsi Játékszín

November 20-án, 19 órakor: ERZSÉBET BÁL az Óvárosi Közösségi Házban

November 21-én, 11 órakor: Titkos dalok Mici mackótól és barátaitól – Budaörsi Játékszín

November 21-én, 19,30-kor: Dalod a szívemhez szól – Zenés pódium-előadás a Budaörsi Játékszínben

November 22-én, 19 órakor: SZÉPSÉGEM TITKAI- Galla Miklós humorista önálló estje a BMK Színháztermében

November 22-én, 18 órakor: Esti beszélgetés – Budaörsi Játékszín Kamara Színházában

November 22-én, 17 órakor: A Városi Művészeti Iskola növendékhangversenye a Városháza „B” épület Dísztermében

November 25-én, 18 órakor: Krízisek a mindennapokban – dr. Buza Domonkos pszichológus előadása a Hamvas Béla Városi Könyvtárban

November 25-26-án: Harmadik SZÁZHALOMBATTAI MÉZES NAPOK

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák