Domokos Gyula szerint komolyan készülnünk kell a vakációra, mert elsősorban rajtunk múlik, hogyan fogjuk érezni magunkat. Érdemes rá hallgatni, régi motoros a szakmában. Feleségével együtt a hetvenes évek óta idegenforgalommal foglalkoznak. Első utazási irodájukat 1990-ben alapították Budapesten, a másodikat két évvel később Érden. A harmadik, a százhalombattai Domi Tours idén tíz éves. Most új, tágasabb, szebb helyre költözik: megvásárolták ugyanis a Batta Air Tours megüresedett Piac téri üzlethelyiségét. Ezzel főtéri irodájuk megszűnik.
Hogy miért érdemes profikkal utazni? Domokos Gyula szerint azért, mert olcsóbb és biztonságosabb. A magunk szakállára elindulni, különösen a főszezonban, meglehetősen kockázatos. Valószínűleg drágábban kapunk szállást, mint akkor, ha egy fegyelmezett üzletmenetre épülő, szerződésekben szabályozott kapcsolatrendszerbe kerülünk. Rosszabb esetben az is előfordulhat, hogy hosszas, fárasztó keresgélés után vissza kell fordulnunk. Ilyenre is látott már példát.
Kedvenc helyek természetesen a Domi Toursnál is vannak. Nagyon a szívükhöz nőtt Srí Lanka vagy Törökország, ahol nincsenek „idegenek”, csak vendégek, ahol a „madzsar”-t ma is testvérként üdvözlik, és ahol nem jelent extra szolgáltatást egy kis humor, nevetés. De a Domi Tours irodákban csak olyat ajánlanak, amit az ügyfél kér, ha nem tudja, mit akar, segítenek kiválasztani azt, ami az évszakhoz és személyes igényeihez leginkább illik. Kínálatuk az egynapos hazai utaktól az egzotikus luxusnyaralásokig terjed. Ha valaki szeretne igazán kikapcsolódni, minden gondot elfelejteni, kényeztetni magát, annak az utazási szakember a mostanában divatba jött all inclusive ellátást ajánlja. Mint mondja, maga is kipróbálta, sőt kiszámolta: nemcsak végtelenül kényelmes, hanem olcsóbb is a teljes körű ellátás, hiszen a „mindenben” nemcsak a korlátlan étel- és italfogyasztás, hanem – hogy tovább ne menjünk - a különféle sporteszközök használata, a kulturális programok, a gyermekfelügyelet és -foglalkoztatás is beleszámít.
Hogy mi az, amit még tanácsként érdemes elfogadnunk egy „régi motorostól”? Készüljünk fel a várva várt utazásra alaposan! Nem szabad félvállról kezelni a magas faktorszámú naptejet, a kényelmes lábbelit, mindazt az olykor jelentéktelennek tűnő apróságot, amelyeknek a hiányától bizony nagyon szenvedhetünk. De a készülődés nemcsak a gondos pakolásból áll. Legalább ilyen fontos, hogy lelkileg is ráhangolódjunk: nem szabad, hogy vélt, vagy valós sérelmek, bosszúságok rontsák el örömünket.
Határozzuk el, hogy jól fogjuk magunkat érezni, és tegyünk meg érte mindent! Ha például nem megfelelő szobát kapunk, tegyük szóvá nyugodtan! Valószínűleg rugalmasan kezelik majd problémánkat, hiszen az utaztatóknak és partnereiknek az a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat. Nekünk is ez legyen a legfontosabb, hiszen előfordulhat, hogy tíz-tizenöt év múlva, már csak úgy emlegetjük 2005-öt: „Emlékszel, abban az évben, amikor itt meg itt nyaraltunk.” Mert erről az évről elsőre ez jut majd eszünkbe.



