Anda Béla, Százhalombatta nyugalmazott rendőrőrs parancsnoka veheti át az önkormányzat Közrend, Közbiztonság Elismerő Oklevelét Vezér Mihály polgármestertől április 23-án, a Hotel Trainingben.
Anda Béla rendőr alezredes huszonhét évi szolgálat után 2008. november 30-án vonult nyugdíjba.
Borsod megyében született, a sorkatonai szolgálat letöltése után jelentkezett a rendőrséghez. Kazincbarcikán szolgált tizenhárom évig, nyolc évig nyomozó, majd főnyomozó, később fővizsgálóként. Családi okok miatt kérte áthelyezését Százhalombattára. Véleménye szerint a városban példaértékű a rendőrség és az önkormányzat kapcsolata.
Nyugdíjba vonulása után egy budapesti cég biztonsági vezetője lett, de a Hírtükörnek úgy nyilatkozott, továbbra is bármiben számíthat rá a város.
A rendőrök védőszentje sárkányölő Szent György, akinek emlékére 1992 óta országszerte megünneplik a Rendőrség Napját. A százhalombattai önkormányzat 2003-ban alapította meg a jeles naphoz kapcsolódó elismerést azok számára, akik az adott évben kiemelkedő tevékenységet végeztek a közrend, közbiztonság területén.



