Képviselő-testületi összefoglaló
Pozitív a tavalyi pénzügyi mérleg

  • img

Elfogadta a képviselő-testület a 2004. évi zárszámadást és egyszerűsített beszámolót, és aktualizálta a 2004-2006. évekre szóló stratégiai tervet április 28-án tartott ülésén. Pénzügyi szempontból kiemelkedő évet zárt a város a bevételek 400 millió forinttal haladták meg a kiadásokat. Ez a racionalizálás mellett a kiemelkedő iparűzési adóbevételeknek, illetve a részvényértékesítéseknek is köszönhető. Az elfogadott pénzügyi stratégiában 4,9 milliárdos értékpapírvagyont és 853 milliós tartalékot különítettek el.

Felülvizsgálták az 1999-től fokozatosan bevezetett kiskincstári rendszert. Ennek oka az volt, hogy a bevezetés óta eltelt idő alatt fokozatosan jelentkeztek a központosított beszerzések nehézségei. A 2003. évben elfogadott közbeszerzési törvény a korábbinál jóval szélesebb körben vonta kötelezettség alá a beszerzéseket. Mindezek miatt a képviselő-testület úgy döntött, hogy megszünteti a kiskincstári beszerzési kötelezettséget az irodaszerek, nyomtatványok, sokszorosítási eszközök, számítástechnikai segédanyagok, tisztítószerek, tisztálkodási eszközök, egyéb készletek beszerzése, eszközfejlesztések, fénymásológépek, udvari játszószerek beszerzése vonatkozásában.
Elfogadták a Hamvas Béla Városi Könyvtár öt éves munkájáról szóló beszámolót, majd döntöttek a könyvtár vezetői állására beérkezett pályázatokról is. Elismerve eddigi kiemelkedő tevékenységét, újabb ötéves időtartamra Szalai Gábornét bízták meg az intézmény vezetésével. Felhatalmazták a SZÁKOM Kft-t, hogy szándéknyilatkozatot írjon alá és további tárgyalásokat folytasson a hulladékhasznosítás koordinálására az ÖKO-PANNON Kht-val. Szintén szándékát fejezte ki a testület, hogy részt vesz a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által kiírt pályázaton, melynek célja a tudatos és ésszerű energiafelhasználás elősegítése.

Az Óvárosi Sportközpontban felmerült műszaki problémák megoldására – a két hátsó öltöző padozatának felújítására – 1 millió forintot biztosít az önkormányzat az üzemeltető VUK SE részére.

A FŐNIX Programon belül a szociális ellátással és idősgondozással foglalkozó munkacsoport elkészítette a város Szociális Szolgáltatástervezési Koncepcióját. Ezt a szociális igazgatásról szóló törvény írja elő, a tervezetet a megyei önkormányzat véleményezi.

Az elkészült szakmai anyag újból felhívja a figyelmet a város kimagasló szociális gondoskodására, a szolgáltatások sokszínűségére, és további szolgáltatások bevezetését tervezi. Ezek egyebek mellett a szociális információs szolgálat létrehozása 2005. július 31-ig, városi szociális térkép készítése, az Idősek Gondozóházának bővítése, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás bevezetése 2007 végéig, illetve Támogatói Szolgálat bevezetése.

Elfogadták azt a rendelet-tervezetet, mely az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékosságot célzó felújításának támogatását szolgálja. Ennek értelmében 30 millió forintos keretet biztosít a költségvetés a társasházak energiatakarékosságot célzó felújításaira. Az elfogadott pályázati kiírás letölthető a város honlapjáról, illetve az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (www.oleh.hu) honlapjáról.

Módosították a szociális rendeletet: változtak a lakásfenntartási támogatásra, az adósságkezelési szolgáltatásra, a lakhatást elősegítő támogatásra, illetve az ápolási díjra vonatkozó szabályok.

A vitás kérdések tisztázása végett visszaküldték a Jogi, Ügyrendi és Foglalkoztatási Bizottság elé azt a javaslatot, amely a Dél-Budai régió szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programjának Pénzügyi és Elszámolási Megállapodása aláírásáról szólt. Az eredeti megállapodást még 2002-ben írta alá tizenegy önkormányzat polgármestere és jegyzője.

Aktualizálták a 2003-ban elfogadott intézmény-felújítási programot. A tervek szerint idén megújul a „Matrica” Múzeum, a Polgármesteri Hivatal, de felújítások lesznek a Napsugár és a Százszorszép Óvodában és a strandon is.

Pályázatot írtak ki a megüresedett aljegyzői állás betöltésére. Százhalombatta Város Önkormányzata 1999-ben lett a tagja a „Dél-Budakörnyéki” Területfejlesztési Önkormányzati Társulásnak. A társulás 2002-ben választotta meg elnökének dr. Tüske László alpolgármestert. A többcélú kistérségi társulásról szóló 2004. évi törvény alapján megalakult a Budaörsi Statisztikai Kistérség Többcélú Társulás átvette a Dél-Budakörnyéki TÖT feladatát, így a battai képviselő-testület is hozzájárult ennek június 30-i hatállyal történő megszüntetéséhez.

Sürgősségi indítványban javasolta a Városfejlesztési, Kommunális és Környezetvédelmi Bizottság elnöke a vállalkozók kiválasztását a FŐNIX Program keretében megvalósuló társasházi, lakásszövetkezeti épületek külső nyílászáró-cseréjéhez. A testület mind az öt jelentkező cég ajánlatát elfogadta, így azok a városlakók, akik pályázni szeretnének, az öt százhalombattai cég ajánlata közül választhatnak. Szintén a bizottság elnökének javaslata alapján döntöttek úgy, hogy a családi házak energiatakarékos felújítására kiírt pályázatra beérkezett nagy számú igénylő miatt a költségvetés júniusi módosításakor további 5 millió forintot biztosítanak a felújítási munkákra.

A határidő lejártáig nem érkezett érvényes jelentkezés a Szivárvány Óvoda vezetői állására, ezért a testület úgy döntött, hogy újból kiírják a pályázatot.

Zárt ülésen döntöttek különböző kitüntetésekről.

Környezetvédelmi Díjban 2005-bem Reiterné Kondor Editet, a MOL RT DS Technológia és Projektfejlesztés szakértőjét részesítik. A Pedagógiai Díjat Beutl Jenőné, az I. Sz. Általános Iskola igazgatója kapja, míg elismerő oklevélben idén Csuti Lajosnét, Gálné Jobbágy Erikát, Szuláné Eckhardt Laurát, Nyergesné Magyar Mariannát és Lakatos Gézánét részesítik.

A képviselő-testület soron következő ülését május 31-én, kedden tartják.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák