Több mint húsz témát tárgyalt a százhalombattai önkormányzat Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottsága április 27-i ülésén. Egyebek mellett a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás folytatásáról, a szakorvosi rendelő klimatizálásáról és a rendőrségnek biztosított szolgálati lakásról hoztak döntéseket.
Török Sándor elnök a Halom TV-nek elmondta: évek óta komoly problémát okozott a nyári hőség a szakrendelőben. Mostanra befejeződött a klimatizálás első üteme, de a bizottság arra tett javaslatot, hogy plusz három millió forinttal támogassa a beruházást a képviselő-testület. Ebből a pénzből további váróhelyiségeket lehetne klimatizálni még a nyári meleg megérkezése előtt.
Decemberben lejárt az önkormányzat jelzőrendszeres házi segítségnyújtásra vonatkozó szerződése. A szakbizottság a szolgáltatás folytatása mellett tette le a voksot. Az elnök elmondta: szerencsére élesben még sosem működött a rendszer, de egy elesett, beteg embernek már a tudat is sokat jelent, hogy baj esetén gombnyomással hívhat segítséget.
Az önkormányzat egy korábbi határozatában újabb szolgálati lakásokat ajánlott fel a rendőrségnek az állomány feltöltése érdekében. Az első konkrét igény most érkezett elhelyezésre, ami azt is jelenti, hogy néhány héten belül egy új rendőr lép szolgálatba Százhalombattán.

