Ünnepi Aranyág az MTV-n

  • img
  • img

Tizenöt éves születésnapját ünnepli az Aranyág jótékonysági mozgalom. Ezúttal kétszer háromórás adással buzdít adományozásra a Magyar Televízió mindkét csatornája, több vidéki helyszínre, kulturális eseményre kapcsolva. Az élő közvetítésben fellép például Hernádi Judit, Szulák Andrea, Fenyő Miklós, Eszenyi Enikő, Für Anikó - sok más ismert művész, sportoló és műsorvezető mellett.

Az Aranyág mozgalom idén ünnepli indulásának 15. évfordulóját. A közszolgálati televízió mindkét csatornája háromórás ünnepi műsorral készül, május 2-án 20.10-től az m1-en, 21 órától pedig az m2-n gyűjti a jótékony célú felajánlásokat.

Kevesen vannak, akiknek ne csengene ismerősen az Aranyág név. Magyarországon legnagyobb karitatív mozgalma tizenöt éve rendszeresen jelentkezik a képernyőn. Az MTV az első lépésektől támogatja a kezdeményezést, évente legalább két alkalommal lehetőséget biztosít népszerű művészeknek arra, hogy előadásukkal támogassák a nemes ügyet, miközben kellemes szórakozást kínálnak a nézőknek. Az Aranyág elsősorban a beteg és mozgássérült gyermekek egészségi állapotán szeretne javítani, gyógyulásukat próbálja elősegíteni, valamint ápolási helyeik felszerelését korszerűsíteni, bővíteni.

A jubileumi adásban az MTV mindkét csatornája részt vesz az adománygyűjtésben. Az m1-en közel száz kiváló művész vállalta az ünnepi műsorban a közreműködést: A Társulat, Ádok Zoli, Bódiék, Bodrogi Gyula, Deák Bill Gyula, Eszenyi Enikő, Fenyő Miklós, Für Anikó, Gerendás Péter, Hernádi Judit, Homonnay Zsolt, Keresztes Ildikó, Kern András, Lukács Sándor, Mága Zoltán, Polyák Lilla, Rúzsa Magdi, Serbán Attila, Szekeres Adrien, Szulák Andrea, Udvaros Dorottya, hogy csak néhányat említsünk közülük. A fellépések mellett az MTV élő egyenes adásban kapcsolja a Művészetek Palotáját, így a képernyő előtt ülők is belehallgathatnak Snétberger Ferenc, világhírű gitárművész koncertjébe, a Budapesti Operettszínházból a Csárdáskirálynőből kapnak ízelítőt a nézők, valamint a szegedi, a pécsi és a debreceni stúdiók is bejelentkeznek a műsorba. A két házigazda Novodomszky Éva és Pálffy István, illetve találkozhatnak a közszolgálati televízió nézői majd azokkal az ismert arcokkal is, akik az előző években vezették az Aranyág adásait, így például Borbás Máriával, Demcsák Zsuzsával, Szily Nórával, Rózsa Györggyel és Szilágyi Jánossal.

Az m2 picit más hangulatban, más stílusban áll a nemes ügy mellé. Az Aranyág rendkívüli adása 180 percnyi magyar zenét kínál - a hátrányos helyzetű gyerekekért! A magyar könnyűzenei élet vendégei, együttesei az Aranyág 15 éves jubileumi adásában a stúdióban azért lesznek együtt, hogy segítsék az adományok gyűjtését. Az ismert sztárok mellett kezdő zenekarok és fiatal tehetségek is megszólalnak. Néhány név a fellépők közül: 30Y, Magna Cum Laude, Heaven Street Seven, Fiesta, Maszkura és a Tücsökraj, Szabó Eszter és Kontor Tamás, Zagar, Zséda, Hooligans, Kaukázus, Balázs Elemér, Quimby, Kiscsillag, Pál Utcai Fiúk, Animal Cannibals, Marót Viki és Novai Gábor, The Moog, Dolhai Attila, United, Sub Bass Monster, Kozma Orsi, Dopeman, Novák Péter, Fiesta, Ladánybene, Anna and the barbies, Four Seasons.
A műsorban ismert személyiségek - videoüzenet formájában – beszélnek arról, miért tartják fontosnak ezt az ügyet: D. Tóth Kriszta, Geszti Péter, Winkler Róbert, Novák Ferenc, Esterházy Márton, Menyhárt Jenő, Szandi, Mészöly Géza, Schulek Csaba, Kucsera Zoltán, Csuja Imre, Pokorny Lia és Varga Dániel is támogatja a jótékony kezdeményezést. Veiszer Alinda és Galambos Péter, az m2 házigazdái meghívtak ismert műsorvezetőket is, vendégük lesz Gaskó Balázs, Szántó Dávid, Török Olivér, Kovács Róbert (MTV), Vizy Dorka (MR1 Kossuth Rádió), Pordán Petra, Bende Gábor, Balogh Tibor (Juventus Rádió), Vass Maya (Sláger Rádió), Vágó Piros, Garami Gábor (Danubius Rádió).

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák