Virsli, sör, majális

  • img
  • img
  • img
  • img

Közösen szervezte ebben az évben a városi majálist Százhalombatta Város Önkormányzata, a MOL Vegyész Szakszervezet, a MOL Bányász Szakszervezet, a Tempó Egészségpénztár, valamint a Barátság Művelődési Központ a Szent István téren.

„A májusi eső aranyat ér” – tartja a közmondás, így nem is vehettük zokon a kissé szomorkás időjárást. Az eső csak egy rövid ideig zavarta meg az eseményt, ezért nem is vette el túlzottan a battaiak kedvét az ünnepléstől. A majálisról természetesen nem hiányzott a virsli és a sör, és persze változatos programokban sem volt hiány. Reggel a százhalombattai fúvósok vérpezsdítő dallamaira ébredhettek a lustálkodók. A délelőtti rendezvények elsősorban a gyerekeket várta. A játszóházban kreatív feladatokat oldhattak meg, zöldségszobrászkodhattak, kincsgyűjtő kalandjátékon vehettek részt, majd szüleikkel közösen meghallgathatták a Bojtorján együttes családi koncertjét. Fél egykor ismét a fúvós zenekaré volt a tér, akik a jó ebédet jó zenével fűszerezték. Délután előbb táncházzal, majd disco zenével szórakoztatták a tiniket, Később szüleiket várták a főtéren felállított sátorba, ahol Kovács Zsuzsa primadonna és Virágh József bonviván adtak elő operarészleteket. Ezt követően nem maradt üres hely a nézőtéren, annyira nagy volt az érdeklődés a Dumaszínház tagjai, Somogyi András és Kovács András Péter szórakoztató előadása, vagy inkább „dumája” iránt. A Wildhorses new-country rock duo előadása után a Sugarloaf élő koncertje zárta az idei majálist.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák