Harmóniában a természettel

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Hosszú évek óta hagyomány Százhalombattán, hogy a Madarak és Fák Napján a városi gyermekintézmények egy-egy facsemetét kapnak ajándékba az önkormányzattól, mint ahogy az is, hogy az óvodások közös faültetésen vesznek részt. Így történt ez május 11-én is, amikor egy kislevelű hársfát ültettek a gyerekek Vezér Mihály polgármesterrel a művelődési ház mögötti füves részen.

A galamberegetés ezúttal elmaradt, Asztalos Dezső jóvoltából azonban a Berci névre hallgató tíz éves arapapagájjal találkozhattak az ovisok.

Mindnyájunknak feladata van a környezetszennyezés és az élőhelyek rombolásának megállítása terén, környezetbarát, környezettudatos módon kell élnünk – mondta a polgármester a gyerekeknek. Arra is figyelmeztette őket, ne bántsák, hanem óvják, gondozzák a növényeket, mert azok létfontosságú oxigént termelnek és megkötik a széndioxidot.

A Hírtükör kérdésére arról tájékoztatott: az önkormányzat előző héten fogadta el a város környezetvédelmi koncepcióját, aminek egyik fontos eleme, hogy nem szívesen látnak olyan új beruházást, amely növeli a káros anyag kibocsátást, és inspirálják a megújuló energiaforrások használatát. Utóbbihoz hozzátette: véleménye szerint megfelelő kormányzati támogatás nélkül nem lehet előre lépni ezen a területen. A környezetvédelmi program az ipartelepítés mellett kitér a közterületek tisztántartására, a köztisztasági feladatokra, és kiemelten kezeli a környezettudatos nevelést is. Hangsúlyozta: a battai nagyüzemek átérzik környezeti felelősségüket, az évtizedek óta zajló fejlesztéseknek köszönhetően a várost már régóta nem lehet a „piszkos tizenkettő” közé sorolni. A folyamatos monitorozás arról tanúskodik, hogy tiszta a levegőnk, amit bármely budapesti kerület csak irigyelhet, de ugyanez vonatkozik a talajra és a természetes vizeinkre is. Hangsúlyozta: mindenkinek a maga módján kell segítenie abban, hogy mindezt megőrizzük, mindenkinek meg kell tanulnia harmóniában élni a természettel.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák