Ismét (Ön)gondoskodó Önkormányzatok

Második alkalommal tanácskoznak Százhalombattán az (Ön)gondoskodó Önkormányzatok május 21-22-én. A novemberi első konferencia után Vezér Mihály polgármester ezúttal is olyan települési vezetőket, szakembereket invitált eszmecserére, akik kiemelkedően aktívak a lakosság egészségmegőrzése és a betegségek megelőzése terén.

Magyarországon számos településen ismerték fel az önkormányzat – egészségügyi ellátórendszer működtetésén túlmutató – felelősségét nyilatkozta a százhalombattai polgármester. Nem várhatunk arra, hogy felülről jön majd a segítség, és arra sem, hogy az egyén szintjén oldódjanak meg a problémák. Az emberek nem élnek olyan jól, hogy több tízezer forintos oltást vásároljanak, sajnálják az időt a szűrésekre, és csak akkor kapnak észbe, amikor már baj van. Ugyanakkor az állam olyan gondokkal küzd az egészségügy területén, amelyek mellett remény sincs további ingyenes oltásokra vagy a teljes lakosságot lefedő, komplex szűrővizsgálatokra. Éppen ezért van kiemelt szerepe a települési önkormányzatoknak, amelyek néhány megfelelő szakemberrel, jó szervezéssel és némi anyagi áldozattal életek tucatjait menthetik meg.

Százhalombatta 2007-ben az egyik úttörője volt a települési szintű HPV elleni védekezés elindításának. Az akcióra felfigyelt az ország, és az más önkormányzatokat is tettekre inspirált. Sokan kértek, és kaptak tanácsot városunk polgármesterétől és szakembereitől. Tulajdonképpen ezekből a beszélgetésekből nőtt ki az (Ön)gondoskodó Önkormányzatok mozgalma.

A kezdeményezéshez az ország minden tájáról csatlakoznak a települések, és a kormányzat figyelmét is sikerült felkeltenie. Dr. Gyenesei István korábbi önkormányzati miniszter egyebek mellett e területen kifejtett tevékenységéért részesítette elismerésben Vezér Mihály polgármestert idén márciusban. A szakminisztériumok vezetői fővédnökséget vállaltak az (Ön)gondoskodó Önkormányzatok II. országos szakmapolitikai konferenciája felett, és dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter személyesen köszönti a tanácskozás résztvevőit. Varga Zoltán önkormányzati minisztert főtanácsadója, dr. Inkei-Farkas Márton képviseli.

A közel két napos programra lapzártánkig több mint száz jelentkezőt regisztráltak. A jó szervezőmunkának köszönhetően számos támogató állt a rendezvény mellé, így az önkormányzat minden résztvevőt térítésmentesen láthat vendégül.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák