A szokásosnál is nagyobb volt az érdeklődés az idei virágosztás iránt, ezért a tervezett húszezer helyett huszonötezer tő egynyári virágot osztott ki a százhalombattai önkormányzat május 13-án.
Mind a négy városrészben a paprikavirág, a pistike, a petúnia és a begónia volt a legkelendőbb. Ezeket kapkodták szét elsőként a környezetüket szépíteni kívánó helybeliek.
Vezér Mihály polgármester tájékoztatása szerint ismét elindult a „Virágos Százhalombatta" verseny, amely során értékelik a legszebb kerteket, ablakokat és erkélyeket. A virágosztásról több százan vittek haza jelentkezési lapot.
A magánkertek, erkélyek és ablakok mellett a közterületek is virágba borultak: 1053 négyzetméteren 26 ezer tő virágot ültetett az önkormányzat által megbízott cég. Emellett 182 lámpaoszlopra került egyenként négy-négy láda muskátli, a zászlótartók körül elhelyezett virágoszlopokon pedig 48-48 cserép virágot helyeztek el, így összesen több mint háromezer tő díszíti az oszlopokat.







