Százhalombatta erdélyi testvérvárosa, Szováta idén ünnepli a Medve-tó 134. születésnapját. A május 22-25. között zajló hagyományos rendezvényre ezúttal is meghívást kaptunk. A battai küldöttséget Szabó Zoltán bizottsági elnök vezeti, tagjai Miskei István képviselő, Nagy Annamária, a Fidelitas százhalombattai szervezetének vezetője és Révész Tibor városlakó. A delegációval művészeti csoportok is utaznak, a Forrmás Néptáncegyüttes, a Chorus Matricanus Nőikar és a Magazin Együttes lép fel a rendezvénysorozaton.
Ugyanekkor utaznak Szovátára a százhalombattai általános iskolások is annak a projektnek a folytatásaként, amit Brzesko, Szováta és Százhalombatta közösen indított el tavaly. A gyerekek egész napos kiránduláson, közös tematikus programokon, fellépéseken, szerepléseken vesznek részt. A találkozó idei címe: „Add magad hozzá a világhoz!” Bemutatják a népszokásokat, és játékos formában az európai közösségi tudatot is formálják a korosztályban. A gyerekek egyebek mellett saját elképzelés szerinti EU zászlót készítenek, vagy „Európai történetek” címmel kitalálnak egy-egy sztorit, amely hazájuk polgárával esett vagy eshetne meg egy másik uniós tagállamban.

