Gyereknap az MTV-vel

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A gyereknap a felhőtlen, gondtalan kikapcsolódásé. A Magyar Televízió szeretné kicsiknek és nagyoknak emlékezetessé tenni május utolsó vasárnapját.

Az MTV, a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház május 31-én, 10 órától közös gyereknapot szervez az utóbbi két intézmény előtti téren. Ügyességi, készségfejlesztő és logikai játékok, szellemi vetélkedők, kézműves foglalkozások, valamint színpadi előadások közül választhatnak az apróságok.  A Nemzeti Színház művészeinek műsora, a Málna zenekar, Moha bácsi, Zeneakadémisták koncertje színesíti többek között a programot – a közös élményt erősítve. A szervezők várják a gyerekeket és családtagjaikat, hogy minél kellemesebb és felejthetetlenebb legyen ez az igazi kikapcsolódást ígérő nap. A rendezvényen MTV-s képernyősökkel Bényi Ildikóval, Szulák Andreával, Gundel Takács Gáborral és csemetéikkel is találkozhatnak majd a forgatagban. A Nagyszínpadon fellép 15 órától a Csináljuk a fesztivált legutóbbi filmsláger döntőjének nyertese: Feke Pál, Miller Zoltán valamint Szabó Csilla és a Varga–Balássy páros, s a többi hadd maradjon meglepetés.


 A helyszínről 15 órától élőben jelentkezik a közszolgálati televízió munkatársa, Várkonyi Attila és Makranczi Zalán. Az egyórás összefoglalóban a nap színes programjairól adnak ízelítőt a műsorvezetők.



 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák