Környezetvédelmi Díj

Minden évben a Környezetvédelmi Világnapon adják át Százhalombattán az önkormányzat által alapított Környezetvédelmi Díjat. Az elismerés azoknak a személyeknek és közösségeknek szól, akik kiemelkedő eredményt értek el a város környezeti kultúrájának fejlesztése, az épített és természetes környezet védelme területén.

A képviselő-testület ebben az esztendőben Isaák Györgynek, a MOL Nyrt munkatársának ítélte oda a díjat, amit Vezér Mihály polgármester ad át a Hotel Training konferenciatermében június 5-én, 15 óra 30-kor.

Isaák György 1971-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. Első munkahelye Veszprémben a Magyar Ásványolaj és Földgázkísérleti Intézet (MÁFKI) volt, ahol kutatóként nitrogénipari katalizátorok vizsgálata volt a feladata. 1973-ban költözött Százhalombattára. Először a Nagynyomású Kísérleti Intézetben dolgozott, majd amikor ez beolvadt a megalakuló Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézetbe, ott folytatta munkáját, mint a kőolajipari korróziós kutatások irányítója. 1980-ban műszeres analitikai szakmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki szakán. 1990-ben megbízták az SZKFI Korróziós és Környezetvédelmi Főosztályának a vezetésével. Ezt a feladatot látta el a MOL megalakulásáig, majd – mint a MOL Kutatás Fejlesztési Igazgatóságának (Jelenleg DS Fejlesztés) dolgozója – a mai napig. Alapfeladata a MOL finomítóinak környezeti hatásait csökkentő fejlesztések előkészítése, új környezetvédelmi technológiák meghonosítása és környezetvédelmi mérések végzése a hatósági adatszolgáltatáshoz. Az általa vezetett akkreditált laboratórium méri a finomító pontforrásainak emisszióját és végzi a rendszeres immisszió méréseket. Kezdeményező szerepet játszott több, a város környezetvédelmi helyzetét meghatározó fejlesztésben – mint a szennyvíztisztítás korszerűsítése, az illékony szervesanyag emisszió csökkentése vagy a térség biológiai monitorozása - és a MOL fenntartható fejlődést támogató projektjeinek elindításában. (Batta Online)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák