Egyedülálló támogatási rendszer Százhalombattán

  • img

Országosan is kiemelkedő az a támogatás, amely a Százhalombattán élők lakásrekonstrukciójához vehető igénybe ebben az évben. A lakás- illetve háztulajdonosok, valamint lakóközösségek számára több lehetőséget is kínál az önkormányzat, 2005-ben legalább 165 millió forint jut a város kasszájából erre a célra.

Évek óta működik, és népszerű a lakosság körében a családi házak, valamint a társasházak részére kiírt, energiatakarékosságot eredményező felújítási munkák támogatására vonatkozó pályázat. 2005-ben a rendelkezésre álló 10 millió forintos keretre 51 családi ház tulajdonosa nyújtotta be igényét. Közülük mindössze kettő pályázatot kellett elutasítani. A társasházak energiatakarékossági pályázatára idén 25, azaz a tavalyinál 5 millió forinttal többet biztosít a város. A keretből 37 társasház vagy lakásszövetkezet végeztetheti el a szükséges munkálatokat.

E két pályázat április közepén zárult le. Az igények elbírálása a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Kommunális Bizottság feladata volt, amely levélben értesít minden pályázót arról, hogy kapott-e, és ha igen, mekkora összeget. Csak a Polgármesteri Hivatal által küldött levél tekinthető hivatalos értesítésnek, más, a témában nem érintett képviselők által terjesztett szórólapok nem. Az értesítésben a nyertes pályázókkal azt is közlik, hogy mikortól köthetik meg a támogatási szerződéseket a Polgármesteri Hivatalban.

A FŐNIX Program részeként új pályázati lehetőségeket is kidolgozott az önkormányzat, összesen 100 millió forintos kerettel. Ez volt az első alkalom, amikor a szakbizottság a társasházakkal együtt dolgozta ki a két új pályázat tartalmát.
A legnagyobb érdeklődésre számot tartó program a társasházi és lakásszövetkezeti épületek külső nyílászáró-cseréjéhez nyújtandó támogatás. A vissza nem térítendő pénzügyi támogatás célja, hogy az elavult, energiatakarékossági követelményeknek nem megfelelő külső nyílászárókat korszerű szerkezetekre cserélhessék a tulajdonosok. Így nem csak költségeik csökkennek, de jobb feltételekkel rendelkezhetnek további energiatakarékossági felújításokhoz (külső hőszigetelés, épületgépészeti korszerűsítés) is. A lakásonként adható maximum 250 ezer forint akár a felújítási költségek fele is lehet.

Pályázni július 29-ig folyamatosan lehet. A június 2-ig beérkező pályázatok elbírálása 30 napon belül várható, majd ezt követően folyamatos lesz a Polgármesteri Hivatal Beruházási és Városüzemeltetetési Csoportjánál.

Ugyancsak új lehetőségként alkotta meg a képviselő-testület az egycsöves fűtési rendszer átalakításához nyújtható támogatásról szóló rendeletét. A Főnix Program alapján, 30 millió forintos kerettel kiírt pályázat célja, hogy az iparosított technológiával épült társasházi és lakásszövetkezeti épületek lakóit a szabályozhatatlan, energiatakarékossági követelményeknek nem megfelelő fűtési rendszerek átalakítására ösztönözze. A legalább 50%-os önerővel rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek június 15-ig nyújthatják be pályázataikat a vissza nem térítendő támogatásra. Bírálat a benyújtási határidőt követő 30 napon belül várható.

A pályázati felhívások, és a hozzájuk tartozó formanyomtatványok elvihetők a Polgármesteri Hivatal portájáról, és letölthetők a város honlapjáról (www.battanet.hu).

Százhalombatta is csatlakozott az országos programhoz, és meghirdette az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékosságot célzó felújításának támogatásáról szóló pályázatát. A július 31-ig folyamatosan benyújtható pályázatok alapján a lakóközösségek által tervezett felújításokra illetve korszerűsítésekre két forrásból nyerhető el támogatás: az államtól és az önkormányzattól. Így a tulajdonosnak mindössze a szükséges összeg egyharmad részével kell rendelkeznie. A pályázati adatlapok az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal honlapjáról tölthetők le (www.oleh.hu).

Százhalombatta országosan is egyedülálló a hasonló lakásszerkezettel rendelkező települések között a felújítások, korszerűsítések támogatása terén. Dunaújvárosban és Székesfehérváron például legalább 70%-os önrészt kell felmutatnia annak, aki az önkormányzattól ilyen célra támogatást szeretne kapni, Tiszaújvárosban pedig egyetlen fillérrel sem támogatja a város a lakosokat.

A 2005-ös esztendő mérföldkő lehet a százhalombattai lakásfelújítások terén. A tervek szerint az önkormányzati programok 2006-ban tovább folytatódnak.

A pályázatokkal kapcsolatban további felvilágosítást lehet kérni a Polgármesteri Hivatal Beruházási és Városüzemeltetési Csoportjánál, Kolbert Zsuzsanna és Danai István ügyfélfogadási időben személyesen, vagy az 542-130-as telefonszámon várja az érdeklődőket.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák