Egyre több kis villanymopedet látni Százhalombattán. A közlekedési eszköz lényegében a kerekesszéket helyettesíti, teljesen zajtalan, hiszen elektromos árammal működik. Azok számára jelent óriási segítséget, akik valamilyen ok miatt a lábaikat nem tudják megfelelően használni. 2004-ben jelent meg városunkban az első moped, azóta 23-an kértek és kaptak ilyet.
- Nagy támogatást ad hozzá az egészségbiztosító – mondja Kovácsné Németh Judit, a MKMORE Százhalombattai Szervezetének titkára. – 62 100 forintért juthat hozzá a jogosult, akinek állapotáról szakorvosi igazolással kell rendelkeznie.
- Minden igénylő megkapja a támogatást?
- Csak azok, akik közgyógyellátásra jogosultak. A szakorvosi igazolást be kell küldeni, de ez még nem minden, mert a betegnek meg kell jelennie egy felülvizsgálaton, ahol meggyőződnek arról, hogy mozgáskorlátozottsága valóban indokolja a moped megvásárlását. Erre azért van szükség, mert szabad kereskedelmi forgalomban is kapható a segédeszköz, de ott meglehetősen borsos áron, ezért fontos, hogy a ténylegesen rászorulók részesüljenek a kedvezményben.
- Mennyit kell várnia az igénylőnek a járműre?
- Általában két-három hónap eltelik, mire a mozgássérült megkapja a mopedet. Előfordul, hogy ennél hosszabb a várakozási idő, mert ha az igénylőnek nagyobb a testsúlya, mint a jármű teherbíró-képessége, akkor külön az ő számára legyártanak egyet.
- Milyen ismeretek szükségesek a moped használatához?
- Semmiféle vizsgát nem kell tenni, de ismerni kell a KRESZ-t, már csak azért is, mert a mopeddel kerékpárúton kellene közlekedni, de sok esetben az úttestre kényszerülünk. Az akadálymentesítésben még vannak tennivalók a városban. A legnagyobb baj, hogy túl meredekek a rámpák, amiken a moped nem tud felkapaszkodni.
Az El-Go moped maximális sebessége 8 kilométer óránként, legfeljebb 12 százalékos emelkedőn képes felkapaszkodni. Akkumulátorral működik, egy feltöltés átlagosan 40 kilométer megtételéhez elegendő. Elöl világítással, hátul pedig fényvisszaverő prizmákkal rendelkezik. Az igényeket Kovácsné Németh Judithoz juttathatják el a jogosultak.



