Harmadik éve köszönti nyaranta a legnagyobb helyi adófizetőket a százhalombattai önkormányzat. A virilisták napját idén a Hotel Trainingben tartották június 18-án.
Vezér Mihály polgármester az egész város nevében kifejezte elismerését azoknak a vállalkozásoknak, cégvezetőknek, amelyek a legtöbbet teszik a helyi társadalom működőképességéért. Százhalombatta Virilistája címmel tüntette ki a MOL Zrt-t és a Dunamenti Erőmű Zrt, és oklevéllel ismerte el az ALK Holding, az Elektrabel és a Dunastyr tevékenységét.
Kiemelte, hogy idén egyhangú döntéssel fogadta el a város költségvetési tervét a képviselő-testület. A 13 milliárdos főösszeget és a helyi bevételeket erősen konzervatívan tervezték, jelentős tartalékot hagyva. A 4,6 milliárdos helyi adóbevétel jelentős része, 3,8 milliárd az iparűzési adóból származik, és miközben a város működtetése 7 milliárd forintba kerül, az állami támogatás csupán 1,1 milliárd forint. Mindez azt jelenti, hogy a város fenntartásában létfontosságú az iparűzési adó.
Megyei összehasonlításban Százhalombatta a harmadik helyen áll az egy lakosra jutó iparűzési adóbevétel tekintetében. Budaörsön 319, Törökbálinton 282, Battán pedig 205 ezer forint jut évente egy-egy állampolgárra.
Városunkban 1450 vállalkozás működik, amelyek közül 923 fizet iparűzési, 1 441 pedig vállalkozók kommunális adóját. A polgármester kiemelte, az önkormányzat tisztában van vele, hogy utóbbi adófajta negatívan preferálja a humánerőforrás megtartását, illetve bővítését, mértéke – az alkalmazottankénti évi 2 000 forint – azonban jelképesnek tekinthető.
A hivatalban összesen 180 millió forintos kintlévőséget tartanak nyilván a helyi adókból. A fizetési morál országos viszonylatban elfogadhatónak mondható, de a kialakult gazdasági helyzet már ebben is érezteti hatását.
A krízis túlélésében és a munkahelyek megtartásában néhány 100 milliós hitelgarancia-kerettel támogatná az önkormányzat a helyi cégeket. A segítséget komoly szempontrendszer alapján biztosítanák, aminek a kidolgozásában rájuk is számítanak. Az elbírálás során egyebek mellett figyelembe kell venni, hány éve működik Százhalombattán az adott vállalkozás, és a tulajdonosi kör igénybe vett-e minden egyéb lehetséges forrást.
A virilisták köszöntését és tájékoztatását állófogadás zárta.



























