A Testnevelési Egyetem és a százhalombattai küzdősport kiválóságait hívta találkozóra Szél Pál, a SZVISE elnökségi tagja június 18-án.
A Hotel Trainingben rendezett ünnepség egyik apropója az volt, hogy a városunk sportéletét évtizedek óta aktívan segítő dr. Galla Ferenc dzsúdó nagymester, a Testnevelési Egyetem küzdősportok tanszékének nyugalmazott vezetője június 17-én ünnepelte 80. születésnapját. A nagymester 60 éve tanítja a küzdősportokat, a küzdeni akarást, a kitartást, a nehézségekkel való szembenézést – hangzott el az összejövetelen. Születésnapján megkapta 9. danját, amely fokozattal a világon mindössze öten-hatan büszkélkedhetnek.
Ünneplésre adott okot az is, hogy Sarkadi János, aki több mint 10 éve tanít dzsúdót Százhalombattán, megszerezte 6. danját. A népszerű edző kilenc évig dolgozott a dzsúdó szövetség főtitkáraként, jelenleg is számos nemzetközi szintű versenyzőt képez.
A rendezvényen mind a sportág, mind a város magas szinten képviseltette magát. A teljesség igénye nélkül megjelent dr. Istvánfi Csaba, nyugalmazott rektor, dr. Németh Endre adjunktus, Kiss László, számos úszó olimpikon edzője, Flóri Miklós, a Dzsúdó Világszövetség elnökségi tagja, Illyés Gyula, a dan kollégium alelnöke, Vezér Mihály polgármester, Macsali Róbert sportreferens, Szabó Zoltán bizottsági elnök, Miskei István képviselő, valamint számos sportoló és testnevelő tanár.
A bensőséges hangulat a város és az egyetem több évtizedes szoros kapcsolatát jelezte. Egyebek mellett az intézmény – akkor még főiskola – szakemberei segítették például a „Játék határok nélkül” nagysikerű rendezvényre való felkészülést. A szoros szakmai együttműködés tette lehetővé, hogy Százhalombatta 1998-ban elnyerte a Nemzeti Sportváros kitüntetést.











